Behunyom szemem, s
Magam elé rajzolom világom.
Hol nincs domb,
Méreg porából.
S nincs folyó,
Duzzadásig tikkadó,
Hazugságból.
De mindig hullámzik
Vad tengere a mának,
S benne virágzik,
Szívem minden boldogsága.
S ottan szöcskék, tücskök
Tarkítják a mezőket,
Csiripelő madarak
Zengetik a tölgyfaerdőket.
Jázminok szegélyezik
Utamat a porban, s
Zöldellő-arany mező,
Oldódik a borban.
Hol az ember
Társ a bajban, s
A társ nem csak
Játék a vajban,
Hol a beszéd az
Igazak étele, s hol
A népnek nem csak
A hazugság az érdeme.
Hol a tetteknek
Nagy a súlya, s
A tolvajnak hiányzik az ujja.
Hol a vihar közben
Mindig kék az égbolt, s
Szivárvány-esőt
Fakaszt a szép szó.
Hol a béke közös jog,
S minket Isten ujja fog.
Kecskemét, 2012. április 7.
0 Megjegyzések