Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Közös versmondásra hív a kaposvári színház

A kaposvári Csiky Gergely színház művészei versnappal, a siófokiak versmondó gálaműsorral, a balatonszárszóiak szavalóversennyel ünneplik meg a költészet napját.
 
(MTI) A színház társulata szerda délelőtt 10 órakor a város főterén közös versmondásra hívja az érdeklődőket, majd utcáról utcára jár a "verskommandó", reményeik szerint megállásra, csatlakozásra késztetve a kaposváriakat.
 
A színház épületét is "elfoglalják" a versmondók és a versszerető közönség. A program versmondó versennyel indul a kaposvári Polgári Casino rendezésében, majd késő délelőtt a nagyszínpadon a Kaláka együttes és Rátóti Zoltán, a színház igazgatója Szabó Lőrinc verseiből készült összeállítással lép a közönség elő. Délután a színházbeli program L. Simon László költő várja író-olvasó találkozóra az érdeklődőket, este Sebő Ferenc megzenésített verseiből készült összeállítással a Kaposvári Egyetem másodéves színészhallgatói állnak színpadra.
 
A Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság egykori kaposvári elnöke, a 2008-ban elhunyt Takáts Gyula Kossuth- díjas költő, író, műfordító, kritikus és tanár volt otthonában, a róla elnevezett emlékházban szerda délelőtt a Magyartanárok Egyesülete Somogy Megyei Tagozata tart költészetnapi megemlékezést a város több iskolájából érkezett diákok közreműködésével. Másnap ugyanott a Takáts Gyula hagyatékának gondozásával megbízott irodalmi és művészeti társaság, a 25 éves pécsi Pro Pannónia Kiadó Pécsi irodalom-magyar irodalom című estjével emlékezik meg a költészet napjáról.
 
Balatonszárszón a József Attila Művelődési Házban 25. alkalommal rendeznek ünnepséget és megyei szavalóversenyt a költészet napján.
 
Siófokon a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtárában este Könyves sors – magyar sors címmel a Püski Kiadóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a Kálmán Imre Kulturális Központban pedig a költészet napi versmondó verseny gálaműsorára invitálják a közönséget.
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések