1825. február 18-án született Révkomáromban, nemesi, értelmiségi családban.
Apja Ásvay Jókay József hites ügyvéd és árvagyám, édesanyja Pulay Mária. Két idősebb testvére: Károly és Eszter.
1831-ben kezdi elemi iskoláit. 1835 őszén Pozsonyba megy német szóra,
cseregyermekként két tanévre. Zsigmondy Sámuel evangélikus líceumi
tanárhoz kerül kosztra-kvártélyra, és a líceumban tanul, itt is, mint
általában, kitűnően.
1837-ben hazatér Pozsonyból, ezután szülővárosában végzi a gimnáziumi
osztályokat, szabad idejében nyelveket tanul tanárától és későbbi
sógorától, Vályi Ferenctől. Október végén meghal apja.
1841-ben Pápára megy filozófiát tanulni a főiskolán, verset, elbeszéléseket ad be a Képzőtársaságnak. Az Istenítélet, első fennmaradt „beszélye”-e ekkor keletkezik, egy másikkal megnyeri a 2. díjat. Megismerkedik iskolatársával, Petrovics (Petőfi) Sándorral.
1842-ben két esztendőre jogot tanulni megy Kecskemétre, a levegőváltozás jót tesz gyenge tüdejének.
1843-ban A zsidó fiú című verses tragédiát a Magyar
Tudományos Akadémia - Vörösmarty, Bajza stb. - dicséretben részesíti. Ő
maga innét számítja írói pályáját. Olajfestményeket készít.
1844-től előbb Komáromban, később Pesten folytat jogi gyakorlatot 46 végéig. Ez idősszakban megjelent novellái és Hétköznapok 1846 címtű regénye végképp eljegyzik az irodalommal, Petőfinek legjobb barátjává, fegyvertársává teszik.
1846. július elsején megkezdődik a Tízek Társasága „írói sztrájk”-ja, folyik lapalapítási kísérletük, de sikertelenül.
1847. július elsején átveszi Frankenburgtól az Életképek szerkesztését. Novembertől az ifjú házas Petőfivel közös szálláson laknak 1848 júniusáig.
1848. március 15-én a forradalmi ifjúság egyik vezető alakja, a tömeg
mozgatója és szónoka, a tizenkét pont szerkesztője. Április 30-tól
Petőfi szerkesztőtársává lesz az Életképekben, de augusztusban -
főként Laborfalvi Rózával megkötött házassága miatt - meghasonlanak.
Anyja is szakít vele. Esküvőjük napja: augusztus 29. Szeptember végén
elkíséri Kossuthot alföldi toborzóútjára, október közepén Kossuth
Csernátonyval együtt a bécsi fölkelőkhöz küldi. Szilveszterkor
családostul Debrecenbe menekül, s ott február 22-én megindítja a
békepárti Esti Lapokat. Április utolján visszatér Pestre, szerkeszti a Pesti Hírlapot s a fővárosi Esti Lapokat a trónfosztás szellemében.
1849. július 8-án ismét menekül Pestről. Útjának majd bujdosásának
állomásai: Kecskemét, Szeged, Arad, Nagyszalonta, Arad, Gyula, Miskolc,
Tardona. Itt augusztus 29-én válik el Rózától, hogy az újév előtti
napokban végleg Pestre menjen a komáromi menlevélben bízva.
1850 augusztusában vagy a következő hónapokban kibékül édesanyjával.
1853 májusára esik első erdélyi utazása. Ez év augusztusában vásárolja a svábhegyi házastelket. 1854 megindul a Vasárnapi Újság, amelynek főmunkatársa lesz.
1856. március 13-án Komáromban meghal édesanyja.
1857 áprilisában saját emeletes házába költözik a Magyar utcában.
1858. augusztus 21-én megindítja az Üstököst, októberre esik
második erdélyi utazása, a mócvidéki körút. Decemberben a Magyar
Tudományos Akadémia levelező tagjává választják.
1859. február 20. megszületik a kis Róza {III. Róza, a későbbi
Fesztyné), aki Laborfalvi Róza házasságon kívül született leányának,
Benke Rózának gyermeke. Hivatalosan Jókai csak 1886-ban adoptálja.
1860-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választják. 1861-ben Siklóst
képviseli az országgyűlésen a határozati párttöredékhez csatlakozva.
Megismerkedik Tisza Kálmánnal. Benke Róza halála.
1863-ban megalapítja A Hont a volt „határozatisták” támogatásával. Gróf Zichy Nándor vezércikke miatt április 24-étől kezdve egyhavi börtönbüntetést tölt ki Budán.
1865-ben ismét Siklós képviselője lesz az országgyűlésen.
1867-ben Balatonfüreden telket vásárolnak; 1868-ban Pesten, a Külső-Stáció utcában (mai Baross u.) házat vesznek.
1869. március 23-24-én a terézvárosi választókerületben leveri Gorove István minisztert. Laborfalvi Róza nyugdíjba vonul.
1874 február-márciusában Prágában és Berlinben jár, Bismarck
kihallgatáson fogadja. Munkáinak németországi elterjesztésére törekszik.
1875 igen népszerű a politikában: a fúzió után a Józsefváros
képviselője lesz, még három helyen jelölik. 1876. áprilisban első
olaszországi utazása. Augusztusban Torockón és Teleki Sándornál jár.
1881-től Illyefalva, Udvarhely megyei község képviselője három évig, s
ez az erdélyi és székely témák eluralkodásával jár. Az évtized elején
többször meglátogatja Észak-Magyarország festői tájait (Vág-völgye,
Tátra, Lőcse, Krasznahorka), szintén írói céllal.
1882-ben A Hon összeolvad Csernátony Ellenőrjével, belőlük Nemzet címmel
kormánypárti lap lesz, amelynek Jókai a főszerkesztője - egyre
formálisabban. Elköltöznek a Külső-Stáció utcából a Kerepesi (Rákóczi)
útra.
1884-ben közeli ismeretségbe kerül Rudolf trónörökössel, elvállalja a tőle kezdeményezett Az 0sztrák-Magyar Monarchia írásban és képben magyarországi részének szerkesztését. A sorozat 1901-ig folyik.
1886. november 20-án meghal Laborfalvi Róza, decemberre esik második
itáliai utazása. 1888-ban III. Róza férjhez megy Feszty Árpád
festőművészhez. Ezután 11 évig együtt él a „fiatalokkal”.
1890 márciusában lemond Tisza Kálmán, ez végképp elidegeníti a politizálástól. A tengerszemű hölgy elnyeri az MTA százaranyas Péczely-díját, az első jelentős irodalmi díjat életében.
1894. január 6-án ötvenéves írói jubileumának ünnepségei, százezer
forint nemzeti ajándék a Díszkiadás első ezer előfizetője után. A
sorozat 1898 végén a századik kötettel befejeződik. Április l-jén
gyászbeszédet mond Kossuth Lajos temetésén. Péczely-díjat kap a Sárga rózsáért.
1895-ben az Interparlamentáris Unió brüsszeli kongresszusán beszédet
mond a sovinizmus és a háborús uszítás ellen. Ez öregkori békebarát
tevékenységének csúcspontja.
1896-ban megbukik a karcagi választáson; 1897-ben Ferenc József kinevezi a főrendiházba.
1899. szeptember 16-án feleségül veszi a húszéves Grósz (Nagy)
Bellát. Meghasonlik rokonságával, elköltözik Fesztyéktől, országszerte
támadják.
1900 júniusában Bellával megtekinti a párizsi világkiállítást. A francia írók szép fogadtatásban részesítik.
1902. október 13-14-én Nagyvárad társadalma ünnepli, visszahatásként a reakciós megnyilatkozásokra. Találkozik Adyval.
1904. május 5-én este 9 órakor rövid szenvedés után meghal.
Indíttatást irodalmi munkásságának Dumas, Sue, Victor Hugo regényei
adták. A hatalmas életművet azonban nem lehet egyetlen
stíluskategóriával, a romantikával karakterizálni. Bori Imre kutatásai
mutatták ki, hogy művei sokféle szállal kapcsolódnak a romantikát követő
új irányzatokhoz is. Az impresszionista tájfestészet elemeit láthatjuk a
Mire megvénülünk piktúráiban. Több Jókai-regény fontos szervezőelve a naturalizmus által oly kedvelt átörökléstan (pl.: Az arany ember) Az Elátkozott család című regényét az öngyilkosságra való hajlam, a biológiai-pszichikai determinizmus szervezi: „Ti egy szerencsétlen család ivadékai vagytok, melynek minden tagja öngyilkosul hal meg.” A naturalizmus által kedvelt folklórmotívumok, illetve a fonografikus hűség jellemző a Szegény gazdagok, Az új földesúr című regényeire. Nehezen szétválasztható egymástól a késő-romantika és a szecesszió világképe. Az arany ember
nemcsak a magyar romantikus próza legkiemelkedőbb alkotása, hanem sok
szempontból az első magyar szecessziós regény is. Azzá teszi az
elvágyódás és kiábrándultság motívuma, Senki szigetének Édenkertet idéző
túlburjánzó leírása, a kétféle szerelemkép, a lefojtottságában
túlfűtött erotika.
Jókai a magyar nyelv egyik legnagyobb művésze, s a sajátos
Jókai-stílus rendkívül sokféle stílusrétegből tevődik össze, illetve
sokféle közlésmódot, beszédhagyományt ötvöz. Sajátja a jogi
végzettséggel is összefüggő, a klasszikus retorika alakzatain
formálódott szónokias beszédmód. Különösen leírásaiban a romantika
hömpölygően zenei stíluseszménye az uralkodó. Párbeszédei - a közlés
funkciójától függően - életteliek. Sokféle szókincsrétegből merít: a
latinos alapozottságú hivatalos-jogi nyelv lexikája éppúgy sajátja, mint
a tudatosan gyűjtött és használt népnyelvi, tájnyelvi fordulatok,
szólások és szólásmondások. Valószínűleg ő az első magyar író, aki a
stílusok és stílushatások vegyítését jellemzésre, leírásra és
hangulatkeltésre egyaránt használni tudta.
Első, a francia rémromantika hatását is tükröző regénye, a Hétköznapok
1846 a magyar alföldön játszódik, bűnökben, titkokban,
végzetcsapásokban gazdag történet, mely egy csapásra az irodalmi
köztudat és ismertség első vonalába emelte Jókait.
Pályája azonban az ötvenes évekbe teljesedik ki. Két novellás, illetve elbeszéléskötete (Csataképek, Egy bujdosó naplója)
elsőként állít emléket szabadságharcnak. Másrészt - eltávolítva a
történetet a jelentől - nagyszabású szenvedélyeket bemutató regényeket
ír (Erdély aranykora; Török világ Magyarországon 1852-53; Fehér rózsa; A janicsárok végnapjai1854). Monumentális tablót készít a reformkor negyedszázadának folyamatairól, törekvéseiről (A régi jó táblabírák 1856; Egy magyar nábob; Kárpáthy Zoltán 1854). Kitűnő bűnügyi történet a látszat és valóság világát sokféle dramaturgiai fogással megjelenítő Szegény gazdagok 1860. Az új földesúr
1863 című irányregény életképekben, humoros jelenetekben és
fordulatokban gazdagon hirdeti a társadalmi konszolidáció Deák Ferenc
elképzeléséhez közeli programját.
A kiegyezés után írja legnépszerűbb és legnagyobb regényeit.
A kőszívű ember fiai előkészületeiről a Fővárosi Lapok számolt be 1868-ban: „Jókai
Mór ismét egy nagy regényen dolgozik. Címe: Anya örökké. A forradalom
idején játszik, s a nagy események végig vannak szőve benne.” A beharangozott alkotást a következő év január l-jétől A Hon közölte folytatásokban, már a végleges címmel: A kőszívű ember fiai.
A 1848-49-es forradalom és szabadságharc témáját az író több nagy terjedelmű regényben is földolgozta (Politikai divatok, Enyim, tied, övé, Egy az Isten, A kiskirályok, A tengerszemű hölgy, Akik kétszer halnak meg, A mi lengyelünk). Már a világosi napokat követő országos gyász és levertség idején fölidézte a függetlenségért folytatott küzdelmet a Csataképekben 1850. A kötet egyik novellájában, Az ércleányban fogalmazta meg azt a szemléletmódot, mely A kőszívű ember fiainak is meghatározó eszmei és poétikai elve lesz: „Írjunk
mitológiát. Írjuk le az év eseményeit híven, valóan, mindent, ami
megtörtént, minden csodálatost, emberfölöttit, nagyszerűt, amit láttunk,
amit tapasztalánk, aminek szemtanúi voltunk.”
A történelem mitikus értelmezése tükröződik A kőszívű ember fiai
időtechnikájában. Sorsfordító korszakokban összetorlódik az idő, az
emlékezet és a képzelet összesűríti az eseményeket. Az olvasó számára
folyamatos cselekményláncnak hat a Baradlay Kazimir halálától a
szabadságharc bukásáig és a megtorlásokig tartó történet, mely a
befogadó logikája szerint 1848 kora telétől 1849 késő őszéig tart.
Valójában azonban legkevesebb négy évet ölel át a regény. Jókai csak
ritkán nyújt fogódzót, a történelemben jártas olvasó azonban tudja, hogy
a mű elején lezajló nagyváradi megyegyűlés mintájául az 1845. december
15-i bihari közgyűlés szolgált. Így a nyitó fejezet időpontját ugyanezen
év elejére tehetjük. Az évek múlására utal az is, hogy Ödön gyermeke a
szabadságharc bukásakor már három éves. Az olvasó azonban mindezt nem
érzékeli, az életképek sokaságából álló regény egybefüggő freskót alkot.
Pedig Az első lépcső „ama” magaslathoz című fejezet, melyben az Oroszországból hazatért Ödön elfoglalja a főispáni széket, és a rákövetkező Tavaszi napok
között legalább két és fél esztendő telik el. Ettől kezdve, 1848.
március 13-tól viszonylag összefüggően követik egymást az események, bár
az egyes történésekre fordított terjedelem különböző. Budavár ostroma
mint a regény egyik csúcspontja négy fejezetet fog át. Három napba
sűríti viszont a Bécsből a Kárpátokon át hazatérő Richárd kalandjait az
író.
A mitikus szemléletmód következménye, hogy valóság és fikció szervesen egybeolvad A kőszívű ember fiaiban. A
szereplők között találunk történelmi alakokat, egy-egy epizódban
feltűnik Görgey, Kmetty, Mészáros Lázár, Henczi, Kleinheincz. A Baradlay
fiúk megrajzolásához sokan szolgáltak mintául. Ödön figurájában Beöthy
Ödön, Irányi Dániel élettörténete és jellemvonásai figyelhetők meg,
Richárdéban pedig Lenkey századosé és Desseffy Lajosé. Jenő felvette az
író egyes jellemvonásait, de alakjának megrajzolásában a könyvélmények
és Szacsvay Imre sorsa is szerepet játszott. Özvegy Baradlay Kazimirnét
főként édesanyjáról mintázta Jókai, de a hősszívű anya gyakran feltűnt
az egykori tudósításokban is. A mellékalakok közül Boksa Gergő Rózsa
Sándorral mutat rokonságot. Az író élclapjaiból került át a regénybe
Tallérossy Zebulon és Mindenváró Ádám. A történeti események közül
szerepel A kőszívű ember fiaiban az 1848. március 13-i
bécsi forradalom, a magyar parlamenti küldöttség március 15-i bécsi
látogatása, a bécsi munkáslázadás leverése, a december 11-i kassai
vereség, az 1849. április 6-i isaszegi csata, majd április 21-én Budavár
visszafoglalása.
Jókai számára 1848-49 olyan szellemi és erkölcsi tőkéje a nemzetnek,
amelynek évszázadokra be kell vonulnia a magyar történelmi mitológiába,
ahonnan nehéz időkben is erőt lehet meríteni. Abba a mítoszvilágba
tartozik, ahol hősök, áldozatok, ahol megpróbáltatások vannak. Ezért a
forradalomról és szabadságharcról emlékezve arról szól, ami benne
felemelő. Értelmetlen számon kémi tőle a kritikai szembenézést és
elemzést, a kudarc belső okainak feltárását. Ezt a feladatot a magyar
irodalomban mások, többek között Arany János és Kemény Zsigmond végezték
el.
A história nemcsak hátteréül szolgál, hanem alakítja is a
középpontban álló Baradlay család és a velük kapcsolatba kerülő
személyek sorsát. A nyitó jelenetben a halálos ágyán fekvő Baradlay
Kazimir végrendeletet diktál feleségének. Meghagyja számára, milyen
szellemben nevelje fiait, hogy azok a monarchia hű támaszai legyenek.
Sőt felesége életét is szabályozni akarja: arra kényszeríti, hogy a
gyászidő letelte után új házasságot kössön. Férje halálának pillanatában
azonban Baradlayné megfogadja, hogy mindenben az ellenkezőjét cselekszi
majd, mint amit a végrendelet előír. A kezdetben személyesnek és
lélektaninak tűnő ellenkezés hamarosan politikai felhangot kap: a
Habsburg-hű férjjel szemben a nemzetéhez hűséges anya irányítja és
befolyásolja fiai életét. Ödönt, aki Szentpéterváron diplomata,
hazahívja, s a fiú elfoglalja a császárpárti Rideghváry Bence helyett a
főispáni széket, majd a szabadságharc idején kormánybiztos lesz. Richárd
katona, éli tiszttársai bohém életét. A függetlenségért vívott
küzdelemkor az anya személyesen megy el érte, s Richárd csapatával
hazatér. A legkisebb fiú, Jenő hivatalnoki pályán dolgozik. Távol tartja
magát a politikától, sodródik az eseményekkel. Anyja hívására visszatér
Bécsből hazájába, lelkében gyötrődéssel és bizonytalansággal. A fiúk
sorsának alakulása jelzi Jókai értékrendjét és utal az író hőseihez való
viszonyára. A legfontosabb érték a haza iránti cselekvő hűség, a
polgárerények elsődlegessége a magánemberével szemben. Ödön és Richárd
némi belső tusakodás után erre teszi fel életét, s ezért megadatik
számukra a családi boldogság is. Jenő Alphonsine-ba szerelmes, ez az
érzés tartja fogva, a haza sorsa nem érinti meg. Tragikus tévedéséért
bűnhődnie kell. Jókai tehát beleavatkozik hősei életébe, büntet vagy
felmagasztal. De szereti a legkisebb fiút is: Jenő önként, testvére
helyett vállalt halála a tragikus vétség felismerése, de egyúttal a
jóvátétel felemelő gesztusa is.
Az értékrend meghatározza a női szereplők karakterét is. Lánghy
Aranka és Liedenwall Edit - Ödön és Richárd menyasszonyai-feleségei -
közös jellemvonása, hogy tiszták, szerények és hűségesek szerelmükhöz.
(A mű koncepciója nem engedi kibontakozni azt a rejtett vonzalmat, amit a
regény végén Jenő és Aranka érez egymás iránt. Jókai kétségek között
hagyja az olvasót, vajon Jenő siralomházi levele nem bújtatott,
megkésett szerelmi vallomás-e?) A félszeg legkisebb fiú vonzódása az
érett, nagyvilági Alphonsine-hoz lélektanilag hiteles. A bukott nőként
ábrázolt Alphonsine-t a kényszer hajtja a kapcsolatba, az állandó
hitegetésbe és színjátékba. Ő Palvicz Ottót szereti, ám „bűnös viszonyuk”
gyümölcsét, a gyermeket nem vállalja. Jenő iránti tettetett vonzalmához
a másik két Baradlay fiúval szemben táplált elvakult gyűlölete társul.
Sajnos Jókai nem elégszik meg ennek politikai és lélektani okaival,
hanem a regény végén még bonyolult örökösödési harcot is feltár.
A történelemértelmezés azonban túlemeli A kőszívű ember fiait a
család-, a lélektani vagy kalandregény műfaján, s a mítoszt leginkább
kifejezni képes eposz felé közelíti. Az eposz mindig egy egész nép
életére kiható nagy jelentőségű eseményt dolgoz fel, mely a túlvilági
elemek bekapcsolásával kozmikus méretűvé válik. A magyar szabadságharc a
jó és a gonosz egyetemes vetélkedése: „Az egész világ két táborra oszlott, s küzd egymással a felülkerekedésért” (Az a harmadik). A fejezeteket felvezető monumentális képek a természeti erők beavatkozásáról tudósítanak: „A
nap nyugovóra járt, előtte a vérvörös felhőkkel borított ég. Mintha egy
óceán hömpölyögne odafönn izzó lávától. A skarlát felhők tűzszegélyei
között csak egy darabka folton látszik ki az ég. Egy darab világoszöld
ég” (A vérveres alkony). Az egyértelmű színszimbolika is
érzékelteti a természet és az emberi világ egybeolvadását. Budavár
ostroma nem a szabadságharc vitatott eseménye, hanem besorolódik a
világtörténelem legfontosabb mozzanatai közé, hiszen: „Ami volt a
púni népnek Carthago, az Izraelnek Jeruzsálem, a keresztyén világnak a
szent föld, a franciának Párizs, az orosznak Moszkva, az olasznak Róma -
az volt minekünk Budavár” (Párharc mennykövekkel). Ödön
és Richárd Magyarország felé tartva az ellenséges erőkkel vív kegyetlen
harcot. A legidősebb testvért farkasok kergetik és kerítik be,
Richárdot az osztrák csapatok üldözik. Heroikus küzdelmük az Odüsszeia hőseinek hányattatásait idézi.
A regényt át- és átszövik az ismétlődő motívumok és toposzok. A hősi
műfajra utal a két nemes ellenfél, Richárd és Palvicz Ottó háromszori
párbaja. A végzetszerűséget jelzi Rideghváry jóslata: „Ez az út is elvezet egy magaslatra: annak a magaslatnak a neve vérpad” (A kézfogó napja). Az egyes „lépcsőfokoknál”
az anya vagy Ödön visszaemlékezik a próféciára. A regényt mintegy
keretbe foglalja Leonin és Ödön találkozása. A történet kezdetén a
fiatal orosz tiszt menti ki magyar barátját a befagyott Dnyeper jege
alól, a végén a megszálló hadsereg tisztjeként tartóztatja le Ödönt. S
csak később derül ki, hogy voltaképpen ezzel mentette meg a Baradlay fiú
életét az üldöző osztrákoktól. A regény állandóan ismétlődő jelenete a
férje portréjával vitatkozó Baradlayné alakja. A holt ember átkának
bosszúistennőként formált képviselői a Plankenhorst família hölgyei, az
anya, és főleg leánya, Alphonsine: „a pokol örvénye nem lehetett sötétebb, mint Alphonsine két szép szemének mélysége volt” (Sötétség).
Az eposzi formába öntött mitikus történelemszemlélet eredménye, hogy a
múlt, az elbeszélés tárgya mindig eszmény, követendő példa. A
1848-49-es események legfőbb tanulsága és értéke a nemzeti összefogás. A
haza hívó szavára nemre, fajra, életkorra, társadalmi hovatartozásra
való tekintet nélkül mindenki védte az országot, a „lélekcserélő időkben” egy emberként álltak a nemzet mellé. Az Egy nemzeti hadsereg című fejezet meséli el ódai szárnyalással, honnan vette „ez a nemzet az ősmondabeli erőt az újabb kornak a Nibelungen énekéhez”. A küzdőtéren nem is győzheti le „az elszigetelt országnak rokontalan nemzetét” a „kilenc oldalról rárohanó támadás”. Nem is az ellentábor, hanem az isteni ítélet dönti el a küzdelmet. „Ez a Perhélia
című fejezet, amely az 1849 nyarán Magyarországon valóban látható
különleges légköri tüneményt teszi meg az istenítélet szimbólumául,
felhasználva azt a körülményt, hogy Kossuth a bukás előtti végső percben
keresztes hadjáratban szólította föl a föld népét végső küzdelemre.
Ödön apósa, Lánghy tiszteletes fanatizálja a népet a Tisza partján, és
hirtelen bekövetkező halála úgy oldja meg az istenítéletté emelt
konf1iktust, hogy a bukást felsőbb végzetnek tulajdonítja, s egyúttal
nyitva hagyja az utat a jóvátételre” (Szörényi László).
Az eposz műfajának sajátossága, hogy mindig viszállyal kezdődik és
megbékéléssel fejeződik be. Csak az istenítéletként értelmezett kudarc
magyarázhatja a bukás utáni harmóniát. Baradlayné megbékél férje
szellemével Richárd amnesztiája után, Jenő önfeláldozása megteremti a
családi békét. A világosi fegyverletételt követően a héroszok
visszavedlenek átlagemberekké. Edit a kosztpénzről beszélget a mérnöki
pályára készülő Richárddal. Az örökség váratlan és motiválatlan
jóvátétel. Palvicz Ottó fiának elzüllése öröklött tulajdonságainak
következménye. A végszóban a budai várkert „harc áztatta földjén” a gyermek trónörökös a zöld füvön fehér báránykával játszik, „kék és fehér mezővirágokból” fon koszorút a báránynak. Az idill és a színek a megbékélést, a „feledés útját” jelképezik. És azt is, hogy vége a hőseposz és mítosz korszakának.
A regényt sokféle stílus és beszédmód jellemzi. Az anekdotázó-adomázó
közvetlenséget a klasszikus retorika szabályai szerint felépített
szónoklatok váltják, a romantikus pátosszal áthatott leírások keverednek
az antik utalásokkal tűzdelt meditációkkal. Sajátos színt képviselnek a
mellékalakok megnyilatkozásai, a dialektus érzékeltetése.
A kőszívű ember fiait Jókai Keresd a szívet címmel dramatizálta. A filmváltozatot Várkonyi Zoltán rendezte 1965-ben.
Az arany ember közlését A Hon című napilap 1872.
január 1-jén kezdte meg. Valószínű, hogy ekkor a mű nagy része, esetleg
már az egész készen állt. Könyv alakban is ugyanebben az évben jelent
meg. Jókai két életrajzírója, Mikszáth és Eötvös Károly egybehangzóan
állítják, hogy „egy regénye sem készült olyan gyorsan, mint Az arany ember. S Balatonfüreden készült el az egész alig pár hónap alatt.” A német kiadás kapcsán Jókai arról ír, hogy „Az
arany ember legjobban fog tetszeni a német közönségnek a többi regényem
között, mert csupa regényesség lesz, minden politika nélkül.”
A korabeli közélet eseményei is jelen vannak a történetben. Timár
Mihály legnagyobb sikerét a Brazíliába való magyar lisztkivitel
megszervezésével éri el. A regény cselekményének idején erről még nem
lehetett szó, a mű keletkezésekor, a gőzmalmok tömeges elterjedése után
azonban a magyar liszt magas sikértartalma miatt keresett cikk lett a
világpiacon. Jókai 1869. november 8-i országgyűlési beszédében
hivatkozik is a brazil exportra. A Bach-korszak egyik leghíresebb
korrupciós botrányát szintén feldolgozta Jókai. Kacsuka hadnagy A jó tanács
című fejezetben azt javasolta Timárnak, hogy a Duna fenekéből kimentett
nedves, romlott gabonából készíttessen kenyeret a Komáromban
gyakorlatozó katonák számára. Az 1859-es francia-olasz- osztrák
háborúban elkövetett hasonló ügyek miatt a felelősségre vonás elől több
magas rangú tisztviselő öngyilkosságba is menekült.
A regény létrejöttében életrajzi mozzanatok is szerepet játszottak.
Noémi harmóniát sugalló alakját az a szerelem ihlette, mely az 1870-es
évek elején Jókai és gyámleánya, Lukanics Ottilia között szövődött.
Mikszáth szerint: „A kisasszony is ábrándos, költői természetű lény volt, valóságos képmása hajban, természetben, arcban Az arany ember Noémijének. Amiről nappal beszéltek, amit elgondoltak, azt este a költő beleöntötte Az arany emberbe. Így készült a regény, az egyik a világ számára, a másik nagy titokban...”
A mű egyik helyszíne Komárom, az író szülővárosa. Jókai alkotásai közül részben vagy egészben itt játszódik Az elátkozott család, a Politikai divatok, A tengerszemű hölgy és A mi lengyelünk cselekménye is. Komárom éppen Az arany ember
története időpontjában élte fénykorát. A felvidéki és alföldi
kereskedelem fő vízi útjainak kereszteződésénél fekvő város virágzó
gabona- és fakereskedelme, valamint feldolgozó ipara jólétet és
folyamatos gazdagodást biztosított polgárainak. A környezetrajz
elevensége és plaszticitása onnan adódik, hogy Jókai saját
gyermekkorának világát idézi fel. A másik fontos helyszínt, a Balatont a
hatvanas évek végén ismeri meg alaposabban az író. Rokonai többször is
meghívják Tihanyba, majd Balatonfüredre, Jókai 1871-ben itt építi fel
villáját. A regény legfestőibb leírása, a Vaskapu a képzelet szülötte.
(Amikor később az író utazást tett az Al-Dunán, felkérték, számoljon be
élményeiről. „Nem tudom leírni, mert láttam” - válaszolt Jókai.)
Jókai nem határozza meg egyértelműen a cselekmény időpontját. A
regényben elszórtan felbukkanó, támpontul kínálkozó dátumok
ellentmondanak egymásnak. Annyi bizonyos, hogy a történet az 1820-as
évek végén, vagy az 1830-as évek elején kezdődik. A végkifejletig,
Athalia gyilkossági kísérletéig mintegy kilenc-tíz év telik el.
A regény fő szervező elve két antik eredetű mítosz. Midász király
történetére már a regény első amerikai kiadásának címe is utal (Modern Midas,
1884). A legendás fríg király azt kérte Dionüszosztól jutalmul, hogy
minden változzék arannyá, amihez csak hozzáér. Jókai többször is utal
Tímár kapcsán a mondára, anélkül, hogy említené Midász nevét: „És akármihez kezd, az mind arannyá változik a kezében” (Az aranybánya).
A másik mítosz Polükratészt idézi. A Kr. e. 6. században Szamosz
uralkodójaként nagy politikai és katonai sikereket ért el, vagyona és
szövetségeseinek száma egyre nőtt. A hagyomány szerint - a témát
Schiller Polycrates gyűrűje című balladája is feldolgozta -
rendkívüli szerencséjét maga is megsokallta, ezért - az isteneknek szánt
áldozatként - egy nagy értékű gyűrűjét a tengerbe dobta. A gyűrű
azonban egy kifogott hal gyomrából újra előkerül. Tímár, sikerei
csúcsán, ezt a mítoszt idézi föl: „Eszébe jutott Polycrates, aki nem tud veszíteni, s végre rettegni kezd nagy szerencséjétől” (Az első veszteség).
Timár Mihály története e két mítoszt példázza. A főszereplő teljesíti
Ali Csorbadzsi végakaratát, elviszi Tíméát a Brazovics-házba. Az
elázott búza és a török kincs révén megalapozza szerencséjét. Az „arany ember” kifejezést a Szent Borbála továbbhaladási engedélyét megadó inspiciens használja először Kacsuka úrnak írt levelében: „Ez egy arany ember” (A szigorú vizsgálat).
Ettől kezdve a frázis mint állandó jelző végigkíséri a főhőst. A külső
szemlélő számára az elnevezés egyértelműen a gazdagságot, az üzleti
szerencsét és rátermettséget jelenti. Pénzügyi hatalmával Timár mások
sorsát is irányítja: a Tíméát megalázó Brazovics-házat tönkreteszi, a
családfőt öngyilkosságba kergeti, s ezzel akaratlanul is meggátolja
Athalie és Kacsuka házasságát. Másoknak kitüntetést szerez, a hűséges
Fabula Jánost gazdaggá teszi. A hajóírnokból a legmagasabb körökben is
szívesen látott nagyvállalkozó lesz. A felemelkedéssel azonban együtt
jár a kétség is. Timár belső monológ formájában megjelenített vívódásai
ritmikusan tagolják a regényt. A dilemma a szándékok, tettek mögöttes
tartalmára vonatkoznak: jótevő vagy tolvaj, mások boldogságának
elősegítője, vagy a boldogság gyilkosa Timár? Beavatkozhat-e az ember
mások életébe? A megoldhatatlan erkölcsi problémák az öngyilkossági
kísérletig sodorják a főhőst.
Az arany ember bölcseleti alapját az ember és polgár
ellentéte adja. Paradox módon a polgári világot uralomra juttató
felvilágosodás vetette fel nagy erővel a civilizáció és a természet
szembenállását, az egység végérvényes megbomlását. A kérdést
leghatásosabban Rousseau fogalmazta meg. Felfogásában az egyén válaszút
előtt áll: vagy mint ember a természet része lesz, vagy polgárként a
társadalomé. Rousseau értelmezésében az ember értéke önmagában mint
abszolút egész számban van, a polgár pedig a társadalom függvénye, tört
szám. Az egyén nem lehet mindkettőnek a tagja, mert természet és
civilizáció kizárja egymást. Timár sorsa ezt példázza. A polgári
világban a pénz a legfőbb érték, ez adja a társadalom megbecsülését.
Minden megvásárolható, mindent átsző a korrupció. A „Szent Borbála”
továbbhaladását az arany biztosítja, a bécsi minisztériumban jó pénzért
kitüntetéshez lehet jutni. Aki híján van a pénznek, azt kiveti magából a
társadalom. Teréza retorikusan felépített nagymonológja sorra veszi a
polgári világ tartópilléreit a vallástól a törvényen át az
adminisztrációig. Majd fölteszi a végső kérdést: „Mire való az egész világ?” (A szigetlakók története). De ugyanezt kérdezi az önmagával és sorsával meghasonlott Athalie is anyjától: „Miért szültél a világra!” (A védördög).
A polgári világ megosztottságát, az egység megbomlását jelzi a
vallási sokszínűség is. Noémi mohamedán, Brazovicsék katolikusok, Timár
protestáns. Jókai ironikusan mutatja be az átkeresztelkedésre
kényszerített Tíméa bolyongását a keresztény hitelvek között. Muzulmán
vallásához közel áll a katolicizmus pompája, és kijózanítólag hat a
protestáns puritanizmus a keresztelőkor és esküvőkor. Nem érti, miért
énekli a kántor az „Óh, Izraelnek Istene” kezdetű zsoltárt, „amitől Timéának az a gyenge kétsége támadt, hogy őtet most talán izraelitának keresztelték meg” (Az alabástrom szobor menyegzője).
A haszonelvűség világával szemben Jókai megteremti az eszményi
életforma színterét, a Senki szigetét. Amikor a főhős először lép a
partra, „amit maga előtt látott, az a paradicsom volt” (A „Senki” szigete). „A
Sziget mítosza: legtalálóbban így jelölhetjük meg műveinek tematikus
magvát. Ez a sziget lehet a Föld valamelyik óceánján, vagy az Al-Dunán
vagy valamely más folyón (például a Tiszán vagy Körösön), de
elképzelhető a szárazföldön.[...] Ez a sziget a színhelye a hősök
társadalommal dacoló vállalkozásainak, amelyben megkísérlik
boldogságukat létrehozni Istennek a természetbe rejtett parancsai
szerint, melyeket a világ megtagad vagy üldöz” (Szörényi László).
A Senki szigete ugyan a világtól elzárt hely, mégis állandó
kapcsolatban áll a külvilággal. Területenkívüliségét a török porta és a
bécsi udvar ötven évre biztosította, az idillt, a harmóniát a pénz és a
fegyverek kiiktatása hozta el. Az itt lakók cserekereskedelemre
rendezkedtek be. Napjaik nem tétlenségben, hanem állandó és nyugodt
munkálkodásban telnek. A természet részeként önmaguk lehetnek,
teremtőként a környezettel vívott küzdelemben teljesítik a rájuk bízott
isteni parancsot, miközben teremtményként ráhagyatkoznak a Gondviselőre.
A tételes vallás dogmái helyett deista-panteista istenfelfogást
hisznek, kapcsolataikat, vonzalmaikat a szív döntése irányítja.
Timár a két világ között ingadozik és ingázik. Amikor a Senki
szigetén tartózkodik, Timéa és az üzleti ügyek izgatják, Komáromból
pedig Noémihez vágyik. „Boldog volt itthon, és szerette volna tudni, mi történik otthon” (Az édes otthon). A dilemma szinte feloldhatatlan Timár számára. Két esetben is a „cserehalál”
Jókainál gyakran előforduló motívuma téríti vissza az életbe. Az első
esetben Dódika, fogadott fia halála, másodszor Krisztyán Tódor
Balatonból kibukkanó holtteste.
Nehezíti a főhős döntését a kétféle szerelem is, mely magába sűríti a
két világ jellemzőit. Timár vonzalma Timéa iránt kettős természetű. A
bűntudat és a kötelességteljesítés éppúgy munkál kapcsolatukban, mint az
alabástrom test birtoklásának a vágya. Timár a regény elején háromszor
merül alá a Dunába, hogy kimentse a török lányt. Timéát a hála érzése
viszi a házasságba, s ezt meg is vallja a nászéjszakán: „Én tudom,
hogy mi vagyok: önnek a neje. Önnek fogadtam ezt, s Istennek
megesküdtem rá. Hűséges, engedelmes neje leszek önnek. Ez a sorsom. Ön
velem annyi jót tett, hogy egész életem önnek van lekötve” (Az alabástrom szobor mennyegzője). Timéát az „alabástrom szobor” kifejezés kíséri végig a regényben. Az írói megoldás, az állandó jelző - éppúgy, mint Timár esetében az „arany ember”
- az eposz műfaját idézi. Timéa tökéletes feleség, tiszteli férjét,
elvégzi a rábízott feladatot, helytáll az üzleti életben. A szerelmi
szenvedély hiánya azonban felőrli a kapcsolatot. Pedig a „szobor” képes lenne a teljes életre is, felizzik, mikor Kacsuka vonzáskörébe kerül.
Timéa tökéletes és hideg szépségével áll szemben Noémi életteli
alakja. Jókai már az első bemutatáskor hangsúlyozza ellentétét a török
leánnyal: „Talán az egyes vonások külön nem volnának a szobrász
ideáljai, talán ha márványból volna, nem találnánk szépnek, de az egész
főt és alakot, úgy ahogy van, valami rokonszenves sugárzat derengi
körül, mely első tekintetre megigéz, és mentől tovább nézik, annál
jobban megnyer” (Almira és Narcissza). Noémi
harmóniateremtő személyiség, aki nem csupán magához köti a férfit, de
szerelmével föl is szabadítja. Kapcsolatukban az egymás iránti
kötelesség a szeretetben olvad föl.
Bár az értékelések Az arany embert a legjobb
Jókai-alkotásnak nevezik, a regény művészi színvonala nem egyenletes. Az
író nagyon erős motívumhálót szőtt a cselekmény köré. Az egyes
motívumok felbukkanása sajátos lüktetést ad a műnek. A „vörös félhold”
kissé külsődlegesen jelzi az emberi sors végzetszerűségét. A fehér cica
kétszeri bemutatása funkciótlan. A regény koncepcióját tekintve
kétséges az első Dódi szerepeltetése. Amilyen váratlanul viszi be a
történetbe a kisgyereket Jókai, olyan hirtelen ki is emeli onnan. Már
csak azért is, mert emberképében fontos szerepet játszik az
átörökléstan, s Timár csak saját gyerekeivel népesítheti be a Senki
szigetét, csak értük vállalhat felelősséget. A legszerencsésebb művészi
megoldások az életkép-jelleggel függnek össze: „Milyen élő s meleg
tónusú rajz a komáromi kereskedővilágé, s milyen kimódolt s hihetetlen
Athalie bosszúmanővere, milyen telt és feledhetetlen a Senki szigetének
egy-egy munkanapja, s milyen erőszakolt s kedvszegő Krisztyán Tódor
brazíliai kalandja” (Németh G. Béla). Írói bravúr a Senki szigetének első, festményt idéző bemutatása. „A
festmény három síkra tagolódik: az első, mintegy a premier plán, a
gyümölcsös, a második a virágos kert, a harmadik a kép középpontja és
egyszersmind a háttere, a hajlék. De akármilyen festményszerű a kép,
mégsem mozdulatlan, állókép, statikus leírás. A látogató, a regény
főhőse és vele együtt az olvasó mozog, halad benne. Bár a képet
egységben látjuk, bizonyos fokig mégis történéssé alakul, mintegy a
közeledő ember szemével érzékeljük, mint változik a szín. Ily módon
lehetséges, hogy a virágos kert, mely az első síknak, a gyümölcsösnek
eleinte háttérül szolgál, maga a kép lényeges alkatrészévé, második
síkjává szélesül, és hasonlóképpen a hajlék a háttérből középponttá
léphet elő” (Bárczy Géza).
Jókai az Utóhangokban írja: „Be kell vallanom, hogy nekem magamnak ez a legkedvesebb regényem. Az olvasóközönségnél is ez van legjobban elterjedve.” Mi volt Az arany ember
sikerének titka? Bizonyára nem a történet gyakran kimódolt fordulatai.
Jókai ráérzett a korhangulatra, az otthontalanságra, a polgári világból
való menekülés vágya. Az arany ember határhelyzetet foglal a
magyar széppróza történetében: a romantikus regény betetőzője és a
magyar szecessziós próza első megnyilvánulása. A stílus- és
ízlésirányzat jelenlétét mutatja a gazdag, túlburjánzó ornamentika, az
életösztön mellett jelentkező halálvágy, a fojtott erotika. És élteti a
regényt napjainkban is az ember örök vágya az elveszett paradicsom
visszaszerzésére, az édenkertbe való visszatérésre.
A regényt Jókai 1884-ben dramatizálta, s drámái közül ez aratta a
legnagyobb színpadi sikert. 1918-ban némafilm készült belőle, a rendező
Korda Sándor volt. Másodjára 1936-ban vitte vászonra Gaál Béla, 1962-ben
pedig Gertler Viktor filmesítette meg Az arany embert.
Az Eppur si mouve - Mégis mozog a föld 1872 a magyar felvilágosodás, kora reformkor író-költő-tudós (Csokonai, Katona, Kisfaludy) alakjainak állít emléket. A Fekete gyémántok
1870 a nemzeti kapitalizmust propagáló - jövőbe látó - hősköltemény.
Mint ahogy a vörös cárnő ellen vívott világméretű küzdelmet
utópisztikusan megfogalmazó fantasztikus regénye, A jövő század regénye 1870 is a hazai iparosodást propagálja.
Az életmű utolsó évtizedét egyszerre jellemzi a társadalmi siker, az
irodalmi életből való kiesettség és az új utak keresése. A hazai
irodalomtörténet-írás még nem dolgozta fel kellőképpen a korszak
regényeit, ám az bizonyos, hogy az angolszász kritika éppen e korszak
művei alapján sorolja be Jókait az erotikus, a tudományos-fantasztikus
és bűnügyi irodalom legjelentősebb képviselői közé.
Máig maradandó pályaképét a kortárs-utód Mikszáth Kálmán írta meg 1907-ben, Jókai Mór élete és kora címmel.
Forrás: Kulturális Enciklopédia
){kind=link}
0 Megjegyzések