Hajdu Sára: Az éj leple alatt

Uram! Itt ülök magamban, az éj leple alatt,
Rongyos a ruhám, csak a tiszta lelkem maradt.
Melyből a szavakat ha kéred, lábad elé hintem,
Mert összedőlni látszik, mindaz, miben hittem.


Uram! Látni akarod könnytől véres arcom?
Ráncaim közt verejtékben, hogyan vívom a harcom?
Szégyellem gyengeségem, kérlek, bocsáss meg érte,
Emelj föl magadhoz, s vigyél el a fénybe.


Mert elveszek egyedül, ebben a rideg világban,
Nem vagyok bűntelen, de rosszat nem kívántam.
Én csak szerettem Uram, úgy ahogy azt kérted,
Tedd vállamra a kezed. Reszketek. Érzed?


Fáradt vagyok, szívem öleli a magány,
Megsárgultak a levelek, az emlékeim falán.
Rózsaszirmot öntözök, fájó sebeimre,
S nem tudom hol van a perc, mely a végtelenbe vinne.


Kérlek Uram! Mutasd merre menjek,
Segíts hogy létemnek, nyugalmat leljek.
Mert fogytán az ereje, s én nem akarom látni,
Hogy fog kínok között, magának sírt ásni.


Bocsáss meg Uram, gyarló gyermekednek,
Oltárod előtt, imáim térdepelnek.
Hallgasd meg őket, most az éj leple alatt,
Semmim nincs már, csak a tiszta lelkem maradt.


Öleld magadhoz, vigasztald meg kérlek,
Oly árva vagyok, s már a tegnaptól is félek.
Szeress Uram, úgy ahogy én Téged,
S én mindenem odaadom, önzetlenül néked.