Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Új könyvén dolgozik Mario Vargas Llosa

Mindennapi életéről és egy változóban lévő Peruról írja legújabb könyvét Mario Vargas Llosa, az irodalmi Nobel-díj 2010-es kitüntetettje. Az El héroe discreto (A csendes hős) című alkotás a perui szerző ígérete szerint 2013-ban jelenik meg. A Peru északi részén, Piurában és a fővárosban, Limában játszódó regény lesz az író első műve azóta, hogy Nobel-díjat kapott. Nemrég A kelta álma címmel jelent meg könyve, de ennek még 2010 előtt látott neki.

Bár az író csak a könyv cselekményének bizonyos részeit „találta ki”, mégsem tartja önéletrajzi regénynek. „Az emlékezet képei jelentik a kiinduló pontot” – idézte a dél-amerikai ország sajtója az írót. A szerző gyerekkorában több évet töltött Piurában, készülő könyve egyik színhelyén. Mint mondta, nyomon követte, miként fejlődött a település, és mert ismeri Piurát, könnyebben el tudja képzelni a történeteket, az embereket és a helyzeteket, ellentétben az olyan helyekkel, ahol kevésbé otthonos.

Vargas Llosa a regény előtt még egy esszégyűjteményt is kiad La civilización del espectáculó (A látványosság kultúrája) címmel. Írásaiban a jelenkor kultúrája néhány oldalának frivolitását és a látványosság iránti igény előretörését veszi górcső alá. A 75 éves író Peru és Spanyolország között ingázva éli életét. A déli félteke nyári időszakát rendszeresen szülőhazájában tölti.
(inforadio.hu)
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések