Képzeld, hogy füledbe ólmot öntenek
S kitépik- hosszan kínozva nyelvedet
Szemeid kiszúrják, karjaid letépik
Élve boncolnak fel- s mindezt élvezik.
Mikor már egy vagy Te és a lüktető fájdalom
Arcukon akkor sem ütközik szánalom
Lelkedet kívánják, hitedet akarják
Testedet marcangolva megeszik- befalják.
Még mindig érzel, füled saját sikolyod hallja
Nyelved- véred ízét undorodva nyalja
Szemeiddel látod a saját kínjaid
Karjaiddal öleled meg nem született Fiaid.
Vágyod már a halált, de az egyre késik
Tested már csak ráng és a lelked vérzik
Ezt a fájdalmat megélheted bárhol
Ilyen a szerelem, ha a Kedves távol.
Szeretnéd ölelni- de nincsenek karjaid.
Szemeiddel néznéd- de nincsenek szemeid.
Innád a szavait- de füleid sincsenek.
Ízét éreznéd- de ha nincsen Veled…
Az maga a HIÁNY. Üresek a percek-
üresek az órák, mert Nélküle mennek.
Űr van benned is, üres a lelked is
Úgy fáj, úgy vergődik a szíved is.
0 Megjegyzések