kies öblünket verőfénybe mártva,
beöltöztetve tündöklő talárba,
míg ránk zúdul a nyári napmeleg.
A famulusod arról nem tehet,
hogy rejtekén az ég fényes királya
ajándékul nekünk jobbnak kinálja
a és úny-grimaszt ad szép idő helyett.
Azért talán a furcsa délután
még gondolatban menedék lehetne.
Kávét hörpintek s kocsim ablakán
át bámulom napunkat kinevetve,
hogy nem csapott be, mert mégis veled
készült e két elmélkedő szonett.
0 Megjegyzések