Testedre börtönt rácsoz most a kín,
szívedre szelídülnek az álmok.
Szemed súlyos, nehéz brokátjain
kiszáradt vágyak szakítnak ráncot.
Sajgó tested már csitítja égi rím,
és szemed már túlvilági fényben ázott.
Arcodon fakul már a földi szín,
és kinyílnak rajta az angyalvirágok.
Léted lassan túltörve határain
elenyészik, mint vázában virágod.
Torkod barlangjából sóhajok húrjain
lelked a mennyekbe felkiáltod.
