Tengereket és lelket emelő telihold,
varázslatos vigaszt világító világod,
settenkedik lentebb hangulatodon.
Az éj lámpása lomhán araszol,
és lombtalan fák ágain lovagol.
Háztetők kormos kéményein kacsint,
hogy kukkoljon hát kacérkodik megint.
Csak te borulsz búbánatba, borongva,
vidámság száll, fel-fel a vén korongra.
Talán a hold is a földből szakadt ki,
és visszavágyva, egymást így ölelik.
Vonzás világa visszakacsint és vár,
ne légy szomorú, fogyó holdvilág.
Föld szerelme fogy, és ő némán zokog,
másnak lehet az rossz, ha nem vagy boldog.
2011 November 18.
0 Megjegyzések