Fekete a ruhám,
Komoly a dumám.
Száraz a mosolyom,nyári homok.
Zöld a szemem,ölni fogok.
Emós eszem szőke hajam mögé tettem,
Így hát sötét depressziós lettem,
Bezárkóztam sötétség nagy rejtekébe,
S,nem haladtam az élet belsejébe.
De mégis fehér vagyok,könnyű szikla.
Legurulván utánam jön egy szikra.
Nehéz testem szemembe költözött,
Már az is csak két színbe öltözött.
Ne várj tekintetemre!Gonosz,csalfa.
Azok olvasni tudnak de csalva.
Mosolyogva hirdetem a halált,
Sírhelyemen már sok ember kapált.
Lélegzetem sűrű,
Megfolyt mint gyűrű.
Nyakadon vaskarika szorít,
Vizet ha kell,lelkem borít.
S,lám sötét felhők szürke árnya vesz körül.
Könny csordul,Fulladt lelkem nem örül.
Ím ezek után rosszba fojtom bánatom,
Lelkem régi,poros,ócska szánalom.
De mégis fehér vagyok,könnyű szikla.
Legurulván utánam jön egy szikra.
Nehéz testem szemembe költözött,
Már az is csak két színbe öltözött.
Ne várj tekintetemre!Gonosz,csalfa.
Azok olvasni tudnak de csalva.
Mosolyogva hirdetem a halált,
Sírhelyemen már sok ember kapált.
Körülöttem hullik a sok ember.
Szívem sok bút elnyer.
Gyilkolást hozó negatív bánat,
Sokszor tépi a számat.
Vizes kezem menekülős jövőt ad.
Gondom az emó,sok balhét csap.
De én fehér vagyok!Más mint a többi,
Más tervem nincs csak lelkeket ölni.
De mégis fehér vagyok,könnyű szikla.
Legurulván utánam jön egy szikra.
Nehéz testem szemembe költözött,
Már az is csak két színbe öltözött.
Ne várj tekintetemre!Gonosz,csalfa.
Azok olvasni tudnak de csalva.
Mosolyogva hirdetem a halált,
Sírhelyemen már sok ember kapált.
0 Megjegyzések