Már fél éve hogy vívom kegyetlen harcomat,
Mióta nem láttam, gyönyörű arcodat.
Azóta sokat mélyültek ráncaim,
Egyedül vagyok, nincsenek társaim!
Egy gyertyát tartok remegő kezembe,
Meggyújtom csendben, rád emlékezve.
Szemem tükrében, megcsillan a fénye,
Szólni nem tudok, pedig valamit mondanom kéne.
Szeretlek! Ezt dobogja szívem,
Nélküled nincs életem, s hitem.
Nélküled e föld már nem a hazám,
Némán kiálltok! Hallod, Drága Mamám!
Itt fekszel-e földben mélyen elásva,
Hogy a fájdalmat az arcodon, már senki ne lássa.
De én látom most is, mert akkor született,
Mikor a búcsú perceiben, csókoltam kezedet!
Látom a könnyet, mely megült szemed sarkába,
Mert a Halál már ott tartott, szorosan markába.
Tudtam hogy vele mész, vártad őt már régen,
S már csillagként ragyogsz, valahol az égen.
Érted ég most a gyertyámnak lángja,
Rám csepeg a viasz, de nem érzem hogy fájna.
Csak a szívem fáj, s dobogja Szeretlek,
Míg élek Soha el nem feledlek!
0 Megjegyzések