Papp Gergő: Új partokon

Szavaimat hallgatja az Isten, tetteimet bámulja a Sátán, első fülének csilingelő zene, míg másik félelmet lel azon. Kihulló tejfogaim után kapok, sárgulnak a keret nélküli képek, bölcsességem még ínyében lapul, a jövő tervekben üldögélő opál. Mindkét árnyékom egyszerre emeli kezét, de lábam előtt beszélték meg a találkozót, belőlem indulva egyik fölfele megy, másik maradna evilági falum agya. Szívem tud egy titkot, mit mélyre ásott el, aznap, mikor álmodott esőt a tél, a szépség nem csak a magánban rejtőzhet, áraszthatja más fáklya tüze a hőt. Érti az Úr, s egy csillaggal rám kacsint, biztatásul küld valakit, egy kócos nőt, hogy fegyverével alaposan fésülje át, nehogy tévesen azt higgyék, selejt. S végre a hold is álmosan bújik ágyba, egy művész belefullad a báj kegyébe, s az Ördög idegesen tépi haját, mert egy prédája elhagyta a Kharón-hajót.