Kocsis Gabriella: Anyókám

Megáll kicsit pihenve körbe néz, 

ránc-arcából csillogó szempár
tekint feléd.
Kontyában csillan az élet,
rojtos kendőbe csavart,
zsenge mosolyát nézed.
Hajlott gerincén mohó munka pihen,
csigolyákra tapadt meszes vázban,
térdét finoman kínozva irigyen,
porcok közt csikorognak az évek.

Faragott botja végén, 

fémes nehezék koppan utca kövén. 

Reszketőn inog tétova lépte, 

aszott árnyéka játszik,
imbolygó lámpák fényében.
Karjában fonott kosara,
szegényes könnyű vacsorája,
apró kis falat,
útszéli kutyáknak.