Nemzedékek bölcsői ringtak itt.
Melyet igencsak keményfából
faragtak.
Ezekről, s még mi mindenről
mesél ez ódon, már-már
vadregényes portám!
Itt, otthont talál úgy az ibolya,hóvirág,
mint a vadszőlő,
s a nefelejccsel békében
élő csípős csalán.
Mesél a kertem.
Álmában vissza-visszatér még
a napra, száradni
terített óriás halászháló,
és mellette éppen
fatűvel varsa hálóját
javítgató
édesanyám
lánykori képmása.
Vagy a ladik ,amint hasra
fordítottan,
írként várja a forró bitument,
amely sebeit gyógyítja .
Olykor felriasztja rémálma,
melyben négy csöppnyi gyermekét
gyászoló anya
velőtrázó sikolya
száll a sötét éjszakában
a holdig hatolva.
Mert gyermekeit sorjában
rabolta a halál,
könyörtelenül,mintegy adót
behajtva.
Mesél a kertem arról is,
mikor közös jövő útjára lépett
itt anyám és apám.
Miként érkeztünk,bearanyozva
életüket , én s a bátyám.
Miként gyöngykacajunk,
a hosszú,sötét gyászt
felváltva,
a vén porta is életre kelt
csöndnek
rabláncát lerázva.
A vén diófa is őrizget
jó pár titkot .
Látta csitrikorom örömét,bánatát.
S a szerelmesleveleimről
is csak ő tudott !
Zsenge levelei igencsak elpirultak,
mikor bele-belekukkantgattak.
Mesél a kertem.
Most már unokáimnak,
adva tovább családunkról
a fámát.
Óriás fenyőim kellemesen
susogva dúdolgatják,
szüleim egykor
kedves dalát.
0 Megjegyzések