B. Riskó Irén: Visszahulló álom

Csendes zuhanásból éledő álom

szárnyára emel, rám vágyakat hímez,

fűz-kupola alá rejtőző lágy nesz

az enyészett időre színeket von.

Hamvadó parázsból villanó szikra

lángokat csiholva szívemig fut,

otthonát keresve nyitná a kaput,

elkésett, egykoron ő zárta kulcsra.

Lelkembe égette a halott reményt;

őrködjem fölötte a fényeken túl,

leheljek lüktető életet belé,

felhőtlen égre ne szálljon a pernye,

a sápadó múlt árnya ölembe hull,

s tapadva lapul, fészkére lelve.