Amikor a józan érv már elhagy,
ajkam többé nem fakad új dalra,
nem nézem mit vezényel a karnagy,
tisztes csöndben indulok utamra.
Elfogy a cél zsákutcába térve,
bús zarándok súlyos tévedése,
az út végén rút csapdába lépve
nem vádol, de nincs is több kérdése.
Oltár elé leborulva várom
lebbenjen el szememről a fátyol.
lássak tisztát, szépet e világon,
békére és irgalomra vágyom.
Zord sötétben csillanjon egy szikra,
adjon reményt, ha többre nem futja,
holt jövő ne épüljön a múltra,
összedől az: Isten s ember tudja.
0 Megjegyzések