...csak az utána rám boruló békességből
értem meg az áldást...
a könny-tárban arcod cirógatom,
rendszeresen ajánlgatom
folyóját a halnak,
fejjel rohanok a falnak,
sokan ezért marasztalnak.
rám szikkadt bocsánatok,
zsörtölődik bennem minden atom,
nem hagyhatom
feledésbe veszni a múltam...
felszabadultan
írom sejtésekkel bélelve,
a fátyol lebben,
a lélek védelme
a kényelme is egyben.
s míg az önsajnálatom árkát ásom,
leírom a feltámadásom
menetét,
legszebb verejtékeim metszetét,
párnás komédiában a muszáj nőket,
a voltakat, a következőket,
patkóit a semmi-mának,
megtartó hevét,
suttogva a nevét
az alkalmi napsugárnak.
emlék-bábok az ujjaimon
kísértés és titok,
lelkemben felbúgó limuzinjaitok
nehezen fordulnak meg bennem,
őszinte következetességemben.
édes, dús pillanatok
ismét rohamra csábítanak,
mi még könnyezünk,
a többiek már rég alszanak.
az ébrenlétbe kapaszkodunk,
egymásért is harangozunk.
neked a túlpartról is áthozom
a ránk mért örökkévalóságot,
hiszem és átkozom... ,
az arcodban változom.
szavakba gyömöszölöm
a pillanatokban megszülető álmot,
a fagyban didergő májusi virágot,
azt az egyformák utáni mást,
a szerelmet és a megbánást.
tévedéseink reptetése az egekig elér;
felborul az idő, megnyílik a tér,
és színekre bontjuk a fényt,
a javíthatatlanságod ad új reményt.
konok várandósa lenni szép hazugságnak,
kényeztetett foglya lenni a boszorkányságnak,
szorító kötés a beígért éjszaka,
lápokon kelni át: visz Hozzád a vér szaga.
kincseiddel kérkedő bolondulásba veszni,
az ösztöneinket keresztezni,
és csapódni egymásnak, túl már minden ködön,
a szétdobált terhek felett röpködöm;
önmagamhoz sincs közöm.
így megszépülni a vágytól kevesen tudnak,
lennél büszkesége királyi udvaroknak,
nyíló szirmaid lenne a háborúk oka,
trónok vérbőségének gyönyörű ostora.
száz hűséged száz vitát szülne,
dicsekednél lomhán, s kihívóan ülve,
vitézeket, harcosokat öletnél ölednél
kényszeredve,
birodalmak térdelnének előtted remegve,
belülről feszít a kényszer nedve.
a nő, a csábító, az örök féligazság,
a gyönyörű kesernyés rabság,
a világot rendező csoda,
az egyetlen, amitől élére áll a szoba.
a megigézett, a megidézett test
fest körém álmot,
a vámot
egy életen át fizetem,
mondd kedves, ki vagy Te nekem?
2 Megjegyzések