Weszelovszky Gábor - Kormenet

A filmkockák peregnek, lassul a kép,
Sorsát az embernek nézi, kéri a nép.
Végigfut rajta és a magasba repíti az érzés,
S onnan zuhan alá, de előbb körbenéz.

Látja az égen úszó madarakat, látja a feledést,
Érzi a sok fájdalmat, hallja bánatod,
Sírva zuhan alá, peregnek a dobok,
Menetel ezer és ezer, s dobbannak a sóhajok.

Megrendülnek kőfalak, a gyáva királyát dönti,
Aki harcban halni jött, de egymaga maradt,
Kardot ragadni és küzdeni már senki sem akart,
Büszke királyként élt, s mégis hitszegőként halt.

Tovább menetel tízezer meg sok ezer,
S aki ellenszegül, vérével vezekel.
A léptek nyomán gaz sem marad,
Felperzsel, pusztít, vagy ha nem, hát elragad.

Volt, aki ellenállt, azt mondta: Elég!
De máglyán ég, vagy földben nyugszik rég.
A csaták zaját egyszer megtöri a csend,
Elnémulnak a kürtök, hadaktól már a föld se reng.

Már nem menetel ezer meg ezer,
Fegyverét, lobogóját és múltját vetette tűzre,
Nyilaik már nem szelik a szelet,
S nem morajlik többé lovassereg.

Sok éve már, hogy menetelt ezer meg ezer,
Eltelt sok bús esztendő, elvesztek a holtak,
S csak egy juhászlegény dalolászik ősi éneket,
Hogy e földnek régen ők hősei voltak.

Végigfut rajta és a magasba repíti az érzés,
Onnan zuhan alá, de előbb körbenéz,
Látja az égen úszó madarakat, látja a feledést,
S onnan zuhan alá,
Sírva zuhan alá.