Arcomon, két kék golyó lóg meredten.
Fényesen díszeleg, egy kopott üregben.
A tömör vasgolyó himbálódzik jobbra, ballra,
Csontjaimat széttördeli.
Sötét savas folyadék marja kitágult pórusaimat.
Árnyék nélkül, egy testbe zárva,
Kőbordák csarnokában tévelygek,
Nehéz minden egyes lélegzet.
Erimben fut a tátongó üres tér.
Lehúzott redők mögött,
A takaró alatt.
Újra, és újra tépkedem szét összevart arcomat.
Ágyamban saját mocskos levemben fetrengek.
Ilyenkor egy örült elszabadul.
Hosszú acél fekete körmeit mellkasomba szúrja.
Berozsdásodott zárat könnyen kinyitja.
Kicibál oszladozó életek közé,
Csontos kezével könyörög ne bántsák többé.
Szabadulj!
Szabadulj!
Ne szeress.
Különben végzetedig szenvedhetsz.
Átvészelt ő már több száz életet.
Koporsót kíván, nem lélegzetet.
Két kék golyó lehull a porba.
Nem lévő kezével egy emóció megmarkolja.
Szétloccsan, feketén beivódik a földbe.
Vízcseppek lángoló nyelvként áldoznak felette.
Élőszemsugárban enyészet honol.
0 Megjegyzések