Ráhajlik az Ég a gyönyörű Földre -,
bíborra, bársonyra, álmodott álmokra,
messzi-szép kékje tengerek sóhaja.
Tengerek sóhaja rajta pihenve,
égi-csendes este nyugvást keresve,
hűsfátyol amikor bússzívét ringatja,
aláhull a homály békés nyugalma.
Tengerek kedvét, csak, hogy lelhesse,
fények ezerje hinti be az Eget
s míg szerteömlenek éj-varázsok,
ellepik fénylőn az Örök Végtelent.
Káprázatos fények, bíbor hajnalok
ringják az álmot s égnek szüntelen,
millió évek - tegnapok, holnapok.
0 Megjegyzések