Váczi Vincent: A Mintha-lét

Néha-néha felmerül a gyanú magammal szemben -
Mintha kelleténél többen laknának fejemben
Egy irányba húzna léptem, de más irányba a száznyi más
követelődző hangból álló kéretlen népszavazás

Mert úgy szállok fel minden buszra, mintha nem szabadna
Bármi kóbor életjelet öltenem magamra
De tompa tisztelettel, némán adózva a zajnak
Melyet minden reggel az oly fontos város hallat

Úgy fakadok dalra, mintha százan lesnék számat,
S ha félrecsusszan egy futam, majd kővel megdobálnak
És úgy futok a húrokon, mintha pengeélen
Szédelegne megszeppenten minden szerzeményem

Úgy szabom a léptem,mintha szent lenne a minta
Melynek fejbe vésett másán nem fog már más tinta
Megfelelni mindenáron, mert ha nem, mit szólna
A félelemként fülbe mászó mindennapi norma?

Mi volna, ha felpattanna olykor egy-egy szikra
A kóbor életjel, amelytől lángra kap a minta?
Záróra a fejben zsongó állófogadásnak
Mi volna, ha nem akarnánk megfelelni másnak...?

Mi volna, ha egyszer másképp kezdenénk a mának...?

Most úgy fakadok dalra, hogyha félrehull egy hangjegy,
Ily tökéletes dallam a világon nincs még egy
A húrokkal táncra kelek úgy, hogy szobám csöndje
Kezem rázva ezer csokrot küld az öltözőmbe

Most úgy szállok fel minden buszra, hogy külön ülésen
Fér csak el kerekre hízott, könnyed nevetésem
És a tompa álmot űzve szökken szemtelenül
Egyik szempárból másikba a reggeli derű

Egyedül lenni benn a fejben, fürdeni a csendben
Együtt lenni mindenkivel szertelen jókedvben
A mosolyunk megszabadít, hamvába hal a minta
A porban rajzolódik ki a könnyedségünk titka