Arra kért, írjam meg őt s amit érzek,
verseljem meg a kongó ürességet.
Színt adjak neki, némi formát,
tépetten fényezzem bensőm voltát.
Fenyvesbe néztem, a Semmit láttam,
tűlevél zöldjét lélek-homályban.
Vizes szappanná folytak szét a színek,
egy öregúr szemeibe illenének.
Savós, fáradt szempár buszban ténfereg,
belétolul a Táj-homály egyveleg.
Mint Dunavíz összgyűjtő Fekete-Tengerbe,
akvarell a pupillába rendezve.
A busz mozgása öreg retinát ringat,
zöldeskék szemgolyó bágyadtan biztat.
A bácsi egy templom előtt leszáll.
Főt hajt, keresztet vet s elkullog a halál.
Bensőmben az űr elégedett,
pár percre meggyújtotta a fényeket.
0 Megjegyzések