Leesett a sokadik hó, messze volt még a tavasz,
lement már az éltető nap, s úgy ugatott egy kuvasz.
Ottan ültünk a nagy csendben, és élveztük a látványt,
mit egy mocskos háztető adott, és rajta a kátrány.
Sűrű cigarettafüst keveredett az északi széllel,
az éj sötétje küzdött a kiszűrődő fénnyel.
Megolvadó s megfagyó hó járta át a háztetőt,
mily csodás látvány, ezt látják a koránkelők!
Még inkább azok, kik le sem hajtják fejüket,
kik parázsnyi örömért félredobják eszüket,
s nem törődve jövővel, nem törődve mával,
dacolnak egy láthatatlan s győzhetetlen árral.
Mert ki mondja e bölcseletet, hogy szép és jó az erkölcs,
csak elcsúfítja a szabad érzéseket, mint rossz szemölcs.
Higgy és bízz, de önmagad ne add fel száraz dogmákért,
légy földműves, ki termését adja egyetlen friss oltványért!
Éld hát életed fájdalomban és élvezetben,
idd az italt, frissen is és mérgezetten!
Miért kellene várni? Halál után nincs részegség,
csak a nagy semmi, nem pedig krisztusi édesség!
S hogy az Isten? Ő majd biztosan megbocsájt,
mert bár ő a munkáltató, de soha el nem bocsájt.
Ha mégis összefutsz vele, csak mondd neki a szemébe:
A túlvilágon szolgállak, de ezért ezt kérem cserébe!
Kérem, hogy élvezhessem életem kevés vagy sok évét,
adj nékem szerelmet, élvezetet, álmot és békét!
Ne kelljen rettegnem, mikor jön egy sorscsapás,
s hogy boldogan igyak egy utolsót, ha jön a kaszás!
Ezt teszem életemben, holtom után már nem fogom,
s lám, újra itt, a tetőn gondolkodom a befejező soron!
Újra csak ülök, immár egyedül, de ugyanúgy boldogan,
kapkod a jeges fagy, s egy utolsó utáni gondolat.
Behúzódni lenne most már idő, lefagytak kezeim,
de a táj még mindig rabul ejti sötétkék szemeim.
Nem baj, jöjjenek az ingerek tízfelől, százfelől,
mert most jól érzem magam itt, a koszos háztetőn!
0 Megjegyzések