Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Kezdődik a 2. Látó-tábor

Második alkalommal rendezik meg 2018. augusztus 16. és 19. között Szilágybagoson a Látó szépirodalmi folyóirat táborát, a Látó-tábort. A fiatal alkotókat megszólító írótalálkozó célja és szándéka a „jövő kutatása", szövegek és alkotók által.
A Látó második írótalálkozója a tavaly elkezdett párbeszédet folytatja, főképp olyan fiatal alkotókkal, akik az elmúlt esztendő során jelen voltak a Látó szépirodalmi folyóirat műhelyének életében. A táborban könyvbemutatók, előadások, viták, felolvasások mentén beszélgetnek az írói pálya jövőbeli lehetőségeiről. A fiatal alkotókat megszólító írótalálkozó kimondott célja és szándéka tehát a „jövő kutatása", szövegek és alkotók által.

Meghívott vendégek: André Ferenc, André Krisztina, Balázs Imre József, Balássy Fanni, Bíró-Balogh Tamás, Brassai Eszter, Codau Annamária, Cseke Szilárd, Gálfalvi Ágnes, György Alida, Gondos Mária Magdolna, Horváth Benji, Kemenes Henrietta, Kiss László, Korpa Tamás, Láng Zsolt, Leitman Kornélia, Markó Béla, Márton Evelin, Németh Szabolcs Előd, Ozsváth Zsuzsa, Patkó Éva, Pál Sándor Attila, Porczió Veronika, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Szabó R. Ádám, Új Krisztina, Vida Gábor.

A tábor nyitott, egyénileg is csatlakozni lehet, szállás és ellátás a falu panzióiban.

AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK 

16:00 - Érkezés, szállás elfoglalása az Oázisban
18:00 - Megnyitó Marina Ida polgármesterasszonnyal. Selyem Zsuzsa és Láng Zsolt kortárs Mátyás-történeteket olvas föl
20:00 – Vacsora (a bagosi strand bejáratával szemközti étteremben)
21:00 – Szabad beszélgetések az Oázisban

AUGUSZTUS 17., PÉNTEK 

9:30 – Reggeli
10:30 – 13:30: PINCESZEMINÁRIUMOK 1. Előadások, könyvbemutatók, viták
10:30 - Vida Gábor napindító felolvasása
10:45 - Radnóti nyomában. Bíró-Balogh Tamás előadása
11:30 – A jövő kritikai műfajai. Balázs Imre József könyvbemutatója (Ezeregy mondat. Lector kiadó). Beszélgetőtársa Codau Annamari
12:15 - Olvasókörök: sci-fi vagy valóság? Brassai Eszter dramaturg előadása
13:30 - Ebéd
15:00 – 19:30: PINCESZEMINÁRIUMOK 2. Előadások, könyvbemutatók, viták
15:00 - Élő Várad antológia bemutatója Kemenes Henivel és Ozsváth Zsuzsával. Kérdező: Selyem Zsuzsa
16:00 - Rocktörténelem, önéletrajz, irodalom. Kiss László íróval Bíró-Balogh Tamás beszélget
17:00 - A Dicsőséges Európa. Horváth Benji könyvbemutatója. Kérdezi Balázs Imre József
17:45 - Szótagadó. André Ferenc könyvbemutatója. Kérdezi: Szabó R. Ádám
19:00 - 20:00 – Vacsora
21:00 – Szabad beszélgetések az Oázisban

AUGUSZTUS 18., SZOMBAT 

9:30 – Reggeli
10:30 – 13:00 - ÍRÓK A STRANDON
11:00 - Felolvasások a termálstrandon. FIATAL ÍRÓK SZÖVETSÉGE képviseletében - Gondos Mária Magdolna, Új Krisztina, Korpa Tamás, Pál Sándor Attila
12:00 - Rozsé kalandjai. Szabó R. Ádám könyvbemutatója. Kérdezi: Vida Gábor
14:30 - Ebéd
17:00 – Bocsáss meg, Ginsberg. Markó Béla könyvbemutatója a szilágyborzási kultúrotthonban. Beszélgetőtársa Szabó Róbert Csaba
18:30 - Tábor-záró felolvasás a szilágyborzási kultúrotthonban. Felolvasnak: André Ferenc, Kemenes Henriette, Korpa Tamás, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Ozsváth Zsuzsi. Házigazda: Szabó Róbert Csaba
20:30 – Vacsora
22:00 – Szabad beszélgetések az Oázisban

AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP 

9:30 – Reggeli
10:30 – Titkos tábornaplók felolvasása az Oázisban
12:00 - Táborértékelő, búcsú, hazautazás

További információk: Látó folyóirat szerkesztősége, lato@rdslink.ro; lato@lato.ro
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések