Add tovább


Asztalos Attila: Ál/arc

Szívem kínlódva verdes,
megbénítja a fájdalom.
Rajtam mosolygós ál/arc.
Láthatjátok: semmi bajom!

Fél-lény vagyok ki sötétben botorkál,
társát hasztalan kutató kárhozott lélek,
szárnyaszegett, bukdácsoló, magányos...
Talán örökre ez vár; félek, nagyon félek...

Volt már hogy elejtettem,
így ál/arc nélkül álltam ott.
Láttam, nem tetszett nektek.
...zavart a síró Pierrot.

Ahogy hozzám simultál s átöleltél,
megérintetted szívem, átjárt a szerelem;
Azt hittem végre egymásra találtunk...
de te nem ezt akartad; játszottál csak velem.

"Lehetne több türelmem!
Magányom miért fájlalom?"
Szónoki volt a kérdés;
Nem hallottátok válaszom.

Van aki vonzó s társat nap mint nap vált,
más egymagában is boldogan él a mának...
...én nem vagyok ilyen, fogjátok már fel;
Mind embernek születtünk, de nem egyformának...

Telnek a napok... hetek...
és én teszem mit tenni kell;
...odabent vihar tombol...
Nektek ál/arc takarja el.

Megosztás a Google Pluson

0 Vélemény: