Add tovább


Kandrács Róza: Ez az életed

Élted az életed,
mint virág a kertben.
Fűszál a réten,
fa az erdő-mélyen.
Csobogó patakként
folytak el az évek.
Hol a nap sütött,
hol a felhők gyűltek.
Megmásztál kősziklát,
szirten megpihentél.
Leérve a völgybe
olyan boldog lettél.
Ezer harcot vívtál
viharral és széllel.
Nem törődtél soha
a sok nehézséggel.
Könnyű volt az élet,
mert fiatal voltál.
A jelenben éltél,
jövőt nem gondoltál.
Mint fának a hajtása,
lett gyereked, unokád.
Ők viszik most tovább,
amit tanítottál.
Eljött az ősz,
rozsdaszínű, barna.
Az eszed azt mondja,
nocsak rajta-rajta.
De tested mint hulló
rózsának a szirma.
Lepereg a földre,
a szél messze hordja.
Nem szalad már a láb,
a kezed is béna.
Csak a szívedben ég
az a régi szikra.
Mennél, tennél,
mint egykor, oly régen.
Megnéznéd a holdat
odafenn az égen.
De unoka mondja,
ülj le csak, Mamuska.
Székedbe a párnát
oly kedvesen hozza.
Stafétabotod
átvették most szépen.
Leányaid teszik eléd
az ebéded.
Tavasz, nyár volt élted,
már az őszt elérted,
most a tél mond neked
édes, szép meséket.
Megosztás a Google Pluson

0 Vélemény: