A hiány, amit feléd érzek, tátongó, végtelen
örvény a mellkasomban, örökös félelem.
Szenvedés, mert minden perc órának tűnik,
s a vágy, mit érzek, soha meg nem szűnik.
Mintha parázsló levegőt szívnék minden lélegzettel,
s az édes álomból a fájdalom ébresztett fel,
mely belülről könyörtelenül, s lassan felemészt,
bármerre járok, "vajon te merre mész?"
Minden lépésem, mellyel messzebb kerülök tőled,
lábam tiltakozva teszi meg, s csak húzom őket,
mintha tonnás hegyeket kéne megmozgatnom velük,
de nem teszek mást, csak elviselem terhük.
Arcod látom minden nap, ragyogó szép szemeidet,
de hiába mind, ha nem foghatom puha selymű kezeidet,
nem érinthetlek meg egy pillanatra sem,
bármit csinálok, csak miattad teszem.
Napról napra hiányzol, egyre-egyre jobban,
ott szeretnék lenni, tartani a karjaimban,
szorosan megölelni, megcsókolni szádat,
de még pár napig megmarad: a hiány, ábránd, bánat.
örvény a mellkasomban, örökös félelem.
Szenvedés, mert minden perc órának tűnik,
s a vágy, mit érzek, soha meg nem szűnik.
Mintha parázsló levegőt szívnék minden lélegzettel,
s az édes álomból a fájdalom ébresztett fel,
mely belülről könyörtelenül, s lassan felemészt,
bármerre járok, "vajon te merre mész?"
Minden lépésem, mellyel messzebb kerülök tőled,
lábam tiltakozva teszi meg, s csak húzom őket,
mintha tonnás hegyeket kéne megmozgatnom velük,
de nem teszek mást, csak elviselem terhük.
Arcod látom minden nap, ragyogó szép szemeidet,
de hiába mind, ha nem foghatom puha selymű kezeidet,
nem érinthetlek meg egy pillanatra sem,
bármit csinálok, csak miattad teszem.
Napról napra hiányzol, egyre-egyre jobban,
ott szeretnék lenni, tartani a karjaimban,
szorosan megölelni, megcsókolni szádat,
de még pár napig megmarad: a hiány, ábránd, bánat.
