Gyönyörű orchideák, szemet szúr szép viráguk,
Tündöklő Nap fényében születtek és lettek mesések,
Csodássá teszik egész világunk, értelmét adják,
Ha maguknak nem is, de nyilván a férfiak nemének.
Először születtünk mi, de a varázslat
Éva testében kezdődött, ő volt az első, igazi mestermű,
Talán azóta lett ennyire zabolátlan a természet,
Versengne eme tündérekkel, de mellettük csak ezüstfényű.
Minden fegyvere ellenére csak dobogó második,
Mit sem ér angyali tekintetük és ördögi mosolyuk ellen,
Ég és föld, jó és rossz szépsége testesült meg bennük,
Néhai hűs természetük lángajkukkal fedik, kizárt, hogy legény bűnbe ne essen.
Szelíd arcukat csak a békés tenger habjaihoz hasonlíthatnám,
Egyszerűen nem tud vele betelni a szem, mikor a fényt tükrözi,
Akár egy hatalmas ménes, hol sok kicsi egy naggyá olvad össze,
Emberfeletti kellem vonzza a szemeket, esetleges bút messze üldözi.
Szemükre gázként reagálok, kis pillantásukra már robbanok,
Nézésük képes szívem jégcsapjait is meggyújtani,
Sosem nyugvó lelkemet a végtelenségig buzdítani,
Örök csodálatomat könnyen, csalfán gyarapítani.
Ti vagytok, akik a Mennyet és világunkat összekötitek,
Kis angyalkákat, Istenünk szent és romlatlan gyermekeit
Elhozzátok ide nekünk, megadjátok legnagyobb földi jussunkat,
Fiúcskákból, ím, utódunk ölelve férfivá növünk, csodatévő, hálával fogjuk kezeid.
Áldom az eget, hogy ti, Aphrodité csókos szájú sarjai
Itt vagytok és vigyáztok ránk, ha nem is testtel, de ésszel,
Kívánok nektek boldog létet és azt is, hogy legyetek elnézők,
Úgy, ahogyan eddig is, arcotokon felfelé ívelő, fenséges ékkel.
Tündöklő Nap fényében születtek és lettek mesések,
Csodássá teszik egész világunk, értelmét adják,
Ha maguknak nem is, de nyilván a férfiak nemének.
Először születtünk mi, de a varázslat
Éva testében kezdődött, ő volt az első, igazi mestermű,
Talán azóta lett ennyire zabolátlan a természet,
Versengne eme tündérekkel, de mellettük csak ezüstfényű.
Minden fegyvere ellenére csak dobogó második,
Mit sem ér angyali tekintetük és ördögi mosolyuk ellen,
Ég és föld, jó és rossz szépsége testesült meg bennük,
Néhai hűs természetük lángajkukkal fedik, kizárt, hogy legény bűnbe ne essen.
Szelíd arcukat csak a békés tenger habjaihoz hasonlíthatnám,
Egyszerűen nem tud vele betelni a szem, mikor a fényt tükrözi,
Akár egy hatalmas ménes, hol sok kicsi egy naggyá olvad össze,
Emberfeletti kellem vonzza a szemeket, esetleges bút messze üldözi.
Szemükre gázként reagálok, kis pillantásukra már robbanok,
Nézésük képes szívem jégcsapjait is meggyújtani,
Sosem nyugvó lelkemet a végtelenségig buzdítani,
Örök csodálatomat könnyen, csalfán gyarapítani.
Ti vagytok, akik a Mennyet és világunkat összekötitek,
Kis angyalkákat, Istenünk szent és romlatlan gyermekeit
Elhozzátok ide nekünk, megadjátok legnagyobb földi jussunkat,
Fiúcskákból, ím, utódunk ölelve férfivá növünk, csodatévő, hálával fogjuk kezeid.
Áldom az eget, hogy ti, Aphrodité csókos szájú sarjai
Itt vagytok és vigyáztok ránk, ha nem is testtel, de ésszel,
Kívánok nektek boldog létet és azt is, hogy legyetek elnézők,
Úgy, ahogyan eddig is, arcotokon felfelé ívelő, fenséges ékkel.
