Add tovább


Lelkes Miklós: Három tudós, három igazság?

Paripánia uralkodója, Szállósólyom Károly, jóképű királylegény volt, és nem csak népén, hanem magán is tudott uralkodni. Nem siette el ítéleteit.

Kicsit különc volt ugyan, ami abból az intézkedéséből is kikukucskált, hogy minden évben három tudóst megjutalmazott: nemesi ragra emelt, lovaggá ütött, mindegyik kapott tőle lovat, címert, de még egy kisebb földbirtokot is, mert a lovat abrakolni kell, és ha nem vesznek neki zabot, mert nincs miből, akkor nyerít.

No, ebben még semmi különös, de a feltétel az volt: csak azok jelentkezhetnek a jutalomra, akik előzőleg két könyvet írnak. Az egyikben csak igazságok legyenek, a másikban pedig kizárólag szamárságok. Ha ezt teljesítették, még kapnak egy feladatot a királytól, ráadásnak.

Barátja és kincstárnoka, gróf Fürkészdürgész Kelemen, korholóan jegyezte meg:
- Nem jól van ez, Károly! Az igazságokkal telt könyv rendben, - de a másikban miért legyenek csak szamárságok?
   
- Mindkét könyv hasznos lehet, - mondta Károly, igen határozottan. Tudnunk kell mi az igazság, hogy figyelembe vegyük tetteink előtt. Ám a szamárságok ismerete nem kevésbé fontos, mert azokat meg igyekeznünk kell elkerülni.

- Néha nem olyan világos, hogy mi igaz, mi nem - dörmögött a bajusza alá Kelemen. Ha azt mondom: Szállósólyom Károly, Paripánia uralkodója bátor: igaz is, meg nem is. A harcokban példát mutatsz, bátor vagy, - ám annak a nemes kisasszonynak, Pirosanpirulós Tűzrőlpattant Picinellának nem mered bevallani szerelmed..

- Ó, Picinellácska! - sóhajtott nagyot Károly. Persze, hogy nem merem, hiszen már három szomszédos országbeli királyt, meg hét herceget is kikosarazott, amikor megkérték a kezét.

- Aki mer, az nyer! - próbált hitet önteni barátjába Kelemen e kényes szívbéli ügyben.

- Hát, nem egészen.. - komorodott el Károly. Beledöföm Döngöde, Kaparomtánia királya a múltkor merészen megtámadott minket, de egészen veszített. Úgy futott hazafelé seregével, hogy még a csizmáit is itt felejtette..

Habár Károly király nem merte egyből megkérni a csodaszép Picinella kisasszony kacsóját, azért mégis kigondolt valamit. Megérdemli-e ebben az évben a szokásos jutalmat a három tudós, és ha mindhárom nem, legalább közülük valamelyik? Fel kell kérni bírónak Pirosanpirulós Tűzrőlpattant Picinellát! Ha elvállalja a felkérést, az már jó jel, idővel még a sikeres kézkérés is követheti.

Picinella a király levelére azt válaszolta: lesz belőle bíró, még ha lesz is az ügyben síró.

Nagyot ugrott a király örömében, - pedig egyébként nem szokott ugrálni. Cimpalapampala, a picike majom pedig nem szokott hosszan visítozni, most azonban mégis megtette. Mentségére szolgált, hogy a király, amikor felugrott, az ő lábára esett vissza. No, lehet, ebben a majmocska is vétkes volt: miért nem ugrott el elég gyorsan, a király cipőtalpától messzebbre?

Picinella megérkezett. A három tudós felsorakozott, de előbb összesúgtak. Azt mondta a némileg idősebb a másik kettőnek:
- Végünk van! Ez a Picinella kisasszony nagyon okos, kifog rajtunk!

A másik két tudós erre a hírre nem szólt semmit, csak megijedt.

A király kezet csókolt Picinellának, majd saját arannyal futtatott, drágakövekkel díszes trónjába ültette, amit kinevezett bírói széknek. No, ilyen előkelő helyen nem ült még bíró, ráadásul ennyire szépséges!

Mindegyik tudósnak mondani kellett valamit, ami teljesen igaz. A majom közben azt ette, ami tejesen igaz, mert kiszaladt a konyhába, elcsent egy mazsolás kalácsot, meg nagy bögre tejet. A kalácsot a tejbe mártogatta. Tehette, nem figyelt rá senki, mindenki Picinellát csodálta.

Az első tudós sokáig gondolkodott, de végül kivágta:
- Mélyen hajló hódolatom, világszép Bíró Kisasszony, és tiszteletnél jobban tisztelt Királyom! Itt mondom az örök igazságot: SEMMIBŐL NEM LESZ SEMMI!

Picinella kedvesen, de kétkedően így szólt:
- Tudós Uram, ez a mondás kissé hibázik, és nem libázik, pedig utóbbi jobb volna. Ha például királyunk nem csinál semmit, az semminek semmi, mégis nagy baj lehet belőle! Ha pedig Önök ma nem kapnak a királytól semmit, hát abból is bánat lesz.

A tudós álla leesett. No, akkor a jutalom kútba esett?

A második tudós nem sokáig gondolkodott, hanem kicsit még annál is tovább: olyasmit kell kitalálnia, amiről nem lehet bebizonyítani, hogy nem igaz! Végül büszkén jelentette ki:
- Arany fényű az igaz mondás: NEM OLYAN FEKETE AZ ÖRDÖG, MINT AMILYENRE FESTIK:

Picinella nevetett:
- Azt hiszi, Tudós Uram, nem cáfolhatjuk a mondást, mert nem tudunk a Pokolból beszerezni egy fia ördögöt sem? Hát képzelje csak el: ha az ördög olyan színű, mint a legfeketébb festék a vaksi éjszakában, akkor éppen olyan fekete, mint amilyenre vászonra, vagy bárhová, lefestik!

Megijedt a tudós: oda a jutalom!

A harmadik tudós jó darabig simogatta szakállát, húzogatta bajuszát, de azután csak ki kellett mondani, amit gondolt, mert látta a királyon, hogy annak türelme fogytán:

- Hivatkozom hetven könyvemre, tengernyi tapasztalatomra, még ha nem is ér fel mindez a Bíró Kisasszony és király Urunk bölcsességével, és úgy vélem, hogy megcáfolhatatlan igazság: AKI A BETŰKET NEM ISMERI, AZ NEM TUD OLVASNI.

Picinella elnevette magát:
- Hát, Tudós Uram, amennyiben hozzátette volna: KÖNYVET, akkor közelebb járt volna az igazsághoz, de még akkor is függ a dolog a betűktől, mert az, aki csak a kínai betűket ismeri, nem tudja elolvasni a görögül írt könyvet. No és ha én nem ismerném a betűket, akkor is le tudnám olvasni Király Urunk arcáról, hogy mire gondol most, talán azért, mert én is ugyanarra gondolok.

Vörös lett Károly orcája, királyként is, legényként is.

Picinella azonban kisegítette zavarából a felséges urat egy tréfás versikével:

Nem minden kosnak ugyanaz az ára,
s van, aki nem is számíthat kosárra,
utóbbi szemében nyíljon ki ablak:
arra számíthat, amit ajkak adnak!

Megértette egyből a versikét Károly király: letérdelt Picinella elé, és megkérte a kezét.

A tudósok becsületére legyen mondva, úgy látszik, nem csupán a tudományra figyeltek, hanem a pletykákra is, mert ők is rájöttek a leány szavainak értelmére. Amit máskor ritkán tettek, most egyetértésben kiáltották ugyanazt:
- NEM VITATHATÓ IGAZSÁG: PICINELLA KISASSZONYBÓL HAMAROSAN KIRÁLYNÉ LESZ!

Picinella ragyogó szemekkel fordult a király felé:
- Bírói tisztem leteszem, sorsom a kezedbe teszem! Igaz, amit a tudósok mondanak?

..de még mennyire igaz! - kiáltott fel boldogan Károly király.

Nem csak kiáltott, intett is azoknak, akik már hozták is a lovaggá ütés kellékét: a kardot.

A tudósok nem tudtak hová lenni örömükben. A palotaudvaron mindegyik átvette a kapott lovat, de, ez is észbeli kiválóságukat mutatta, egyelőre egyikük sem ült rá.

Utóbbinak az volt az oka: egyikük sem tudott lovagolni.

Ez az okos cselekedetük is feljegyzendő. Manapság is hányan ülnek fel a magas lóra, miközben a lovaglás legegyszerűbb elemeivel sincsenek tisztában!

No és sokukkal de elszalad a ló, mások meg könnyen átesnek a ló másik oldalára!

Hát igen, igen, magam is gyakorta elképedem, amikor lovon ülő szamarat látok..

(2012)

Megosztás a Google Pluson