Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Májusban ismét lesz Szent István Könyvhét

A Szent István Társulat szervezésében az idén immár huszonegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Szent István Könyvhét, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legelismertebb hazai seregszemléje.

A rendezvény hivatalosan május 13-án veszi kezdetét,

ünnepi megnyitójára 2013. május 13-án (hétfın), 11 órakor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében (Budapest VIII. kerület, Szentkirályi utca 28. II. emelet, II. János Pál pápa terem) kerül sor.

A könyvhetet Dr. ERDİ PÉTER bíboros, prímás, esztergombudapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Szent István Társulat fıvédıje nyitja meg. A megnyitón bemutatásra kerülnek a könyvhét újdonságai, s ERDİ PÉTER, valamint SPÁNYI ANTAL székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója átadják az idei Stephanus-díjakat: teológiai kategóriában Dr. GIANFRANCO RAVASI bíboros úrnak, irodalmi kategóriában pedig Prof. ADAMIK TAMÁS klasszika-filológusnak. A díjazottakat KUMINETZ GÉZA egyetemi tanár, a PPKE HTK dékánja, a Központi Papnevelı Intézet rektora, valamint RITOÓK ZSIGMOND akadémikus, klasszikafilológus méltatja. A megnyitón közremőködik a Budapesti Vonósok Vonósnégyese.

Az idén a pesti Ferenciek tere átalakítási munkálatai miatt – rendhagyó módon – az Egyetem téren (V. kerület) huszonnégy, az Ünnepi Könyvhétrıl már ismert (Octanorm)pavilonokban naponta 9–19 óráig 34 könyvkiadó várja az érdeklıdıket. A résztvevık hazánk számos térségét képviselik, Budapesten kívül Szegedrıl, Pannonhalmáról, Kecskemétrıl, Nyíregyházáról, de az anyaországon kívül Erdélybıl és a Délvidékrıl is érkezik egy-egy könyvkiadó. Az egyes kiadók által képviselt szervezetek, egyesületek, egyházak köre is rendkívül szerteágazó.

A magyarországi szerzetesrendeket képviselő kiadók:

01. Agapé Kiadó (Ferencesek, Szeged – Újvidék)
02. Bencés Kiadó (Bencések, Budapest – Pannonhalma)
03. Don Bosco Kiadó (Szaléziak, Budapest)
04. Korda Kiadó (Jézus Szíve Népleányai, Kecskemét)

A protestáns egyházakat képviselő kiadók:

05. Harmat Kiadó (Budapest)
06. Kálvin János Kiadó (Református Egyház, Budapest)
07. Luther Kiadó (Evangélikus Egyház, Budapest)
08. Magyar Bibliatársulat Alapítvány (Budapest)

A katolikus sajtó képviseletében részt vevő kiadók:

09. Új Ember Kiadó (Budapest)
10. Verbum Keresztény Kulturális Egyesület (Kolozsvár)
11. Vigilia Kiadó (Budapest)

Katolikus egyházi kiadók:

12. Ecclesia Szövetkezet (Budapest)
13. Hajdúdorogi Egyházmegye (Nyíregyháza)
14. Jel Kiadó (Budapest)
15. Marana Tha 2000 Alapítvány (Budapest)
16. Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgybolt (Nyíregyháza)
17. Szent Gellért Egyházi Kiadó (Szeged)
18. Szent Gellért Kiadó és Nyomda (Budapest)
19. Szent István Társulat (Budapest)
20. II. János Pál Antikvárium (Budapest)

Magánkiadók és egyéb terjesztők:

21. Éghajlat Könyvkiadó (Budapest)
22. Egyházfórum (Budapest)
23. Etalon Film Kiadó (Budapest)
24. Gulliver Kiadó (Budapest)
25. Hermeneutikai Kutatóközpont (Budapest)
26. Kairosz Kiadó (Budapest)
27. Kárpátia Stúdió (Budapest)
28. L’Harmattan Kiadó (Budapest)
29. Lazi Kiadó (Szeged)
30. Magyar Egyházzenei Társaság (Budapest)
31. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó (Budapest)
32. Püski Kiadó (Budapest)
33. Simon Kiadó (Budapest)
34. Tinta Kiadó (Budapest)
Reactions