Ahogyan nézem magam, lepereg az idő
És közben minden perc egy pillanat csupán
Minden élet, melyet magam mellett tudok
Kósza álomkép, vagy ábránd talán.
Látom, ahogy az emberek jönnek-mennek életemben
Mindenkinek egy állomás csak a naplemente
Meg-megállunk, körülnézünk, bámulunk előre
Az izzó tömegben lábujjhegyen körbe-körbe.
Mélyre ható érzés, vágy és ábránd keveréke?
Lelkembe bevájta ízét örökre.
Oly mélyre vájta, szinte sodrása lett neki
Melyben egy kicsiny patak megszűnne létezni.
Ebben csak egy óceánnyi méretű érzés futhat tova
Akkora kátyút vájt az ábránd oda
Ábránd, álomkép csupán, avagy a valóság
A kátyú mély furata mutatja az irányt.
Kanyarodik jobbra, balra, lelkem simogatva
Libabőrös leszek majd felváltja a mosolya.
Arcom mosolya melyet a libabőr okoz
Majd elönti egész testem, ájulatot okoz.
…….
Kicsiny lelkecskék fickándoznak a véremben
Érzem élek, mintha birizgálnák fülem
Viszket az orrom is, majd a hajam emelgetik
Kis piros nadrágban, csíkos zoknival
És közben egymásnak suttogják:
Nézd……… már ébredezik…..
Felkelt a fáradt test, lassan üldögélni látszik
Leporolja magát, így minden látszik.
Nincs nagy sérülés, itt, ott amott szakadt.
Némi horzsolással megúsztuk a kanyart.
Oly mélyen szántott az érzés odabent
Hogy a láb nem tudta követni és odalett.
De sebaj, vége már és felállunk újra
Mehet minden az útjára sorba.
Jöhet az újabb mélyen szántó érzés
Mindenféle kanyarral tetézve
Az összes álomkép, ábránd és valóság
Össze-vissza keveredve.
Kihámozom a lényeget, képes vagyok már rá
Bár kicsiny a különbség erre jöttem rá.
De amíg van meg is fogom látni,
Kinek mi a valóság, a többi csak mázli.
És közben minden perc egy pillanat csupán
Minden élet, melyet magam mellett tudok
Kósza álomkép, vagy ábránd talán.
Látom, ahogy az emberek jönnek-mennek életemben
Mindenkinek egy állomás csak a naplemente
Meg-megállunk, körülnézünk, bámulunk előre
Az izzó tömegben lábujjhegyen körbe-körbe.
Mélyre ható érzés, vágy és ábránd keveréke?
Lelkembe bevájta ízét örökre.
Oly mélyre vájta, szinte sodrása lett neki
Melyben egy kicsiny patak megszűnne létezni.
Ebben csak egy óceánnyi méretű érzés futhat tova
Akkora kátyút vájt az ábránd oda
Ábránd, álomkép csupán, avagy a valóság
A kátyú mély furata mutatja az irányt.
Kanyarodik jobbra, balra, lelkem simogatva
Libabőrös leszek majd felváltja a mosolya.
Arcom mosolya melyet a libabőr okoz
Majd elönti egész testem, ájulatot okoz.
…….
Kicsiny lelkecskék fickándoznak a véremben
Érzem élek, mintha birizgálnák fülem
Viszket az orrom is, majd a hajam emelgetik
Kis piros nadrágban, csíkos zoknival
És közben egymásnak suttogják:
Nézd……… már ébredezik…..
Felkelt a fáradt test, lassan üldögélni látszik
Leporolja magát, így minden látszik.
Nincs nagy sérülés, itt, ott amott szakadt.
Némi horzsolással megúsztuk a kanyart.
Oly mélyen szántott az érzés odabent
Hogy a láb nem tudta követni és odalett.
De sebaj, vége már és felállunk újra
Mehet minden az útjára sorba.
Jöhet az újabb mélyen szántó érzés
Mindenféle kanyarral tetézve
Az összes álomkép, ábránd és valóság
Össze-vissza keveredve.
Kihámozom a lényeget, képes vagyok már rá
Bár kicsiny a különbség erre jöttem rá.
De amíg van meg is fogom látni,
Kinek mi a valóság, a többi csak mázli.
