Hogy érezzem szenvedésed, mit megtettél értem.
A csend hangján suttog a fák lombja, s hallom
Amint szelíden átkarolsz szíveddel Jézusom.
Becsukott szemmel várok, zaklatott a jelenlétem,
Félve arcom felemelem, s eláll a lélegzetem.
Fényed szépsége beragyogja a természetet,
S az arcomon megjelent sós ízű könnyeket.
Jézusom, csak a szívemben neved suttogom
Remeg a hangom, pedig némán tátogóm.
Nem beszélek, mégis hallod esdeklő szívem,
Kérlek, bocsáss meg, teher már a bűnös lelkem.
Értem meghalsz a kereszten s beköltözöl lelkembe.
Tisztaságod oly szelíd, alázattal lépkedsz testembe.
Már érzem, mennyi jóság-érzelem lakozik bennem,
Megtisztul elmém, magamra ismer eltévedt lelkem.
Gyöngéden magadhoz emelsz, hevesen ver a szívem,
Fájon sajog tested, ahogy megérint Téged bűnös lelkem.
Viseled hangtalan, közben szereteted felém hullámzik,
Patyolat tiszta ruhád a vérző kezemtől bepirosodik.
