161 éve, 1851. 12. 10-én született Melvil Dewey amerikai könyvtáros, a könyvtári besorolásra szolgáló
Dewey decimális rendszer megalkotója.
 |
"Azt szeretném tudni - mormolta maga elé -, mi is van
egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betűk vannak benne, melyeket
papírra nyomtattak, de mégis valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom,
egyszerre előttem áll egy egész történet. Személyek bukkannak fel, akiket még
nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő - és néha
tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat
lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy
átélhessük, ez világos. De belül mindez már előre megvan. Szeretném tudni,
hogyan."
/Michael Ende: A végtelen történet/
“Sokat olvastam. De az olvasással is úgy van az ember,
tudod… csak akkor kapsz a könyvektől valamit, ha tudsz is adni olvasmányaidnak
valamit. Úgy értem, ha olyan lelket viszel feléjük, amely az olvasás
párharcában hajlandó sebeket kapni és adni, hajlandó vitatkozni, meggyőzni és
meggyőződni, s aztán gazdagodva attól, amit tanult a könyvből, életben vagy
munkában építeni abból valamit…”
/Márai Sándor: Az igazi/
Babits Mihály: Ritmus a könyvről
Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.
Tudom én, hogy ülj bár autód volánja
mögött, vagy a gyár köt, rabként, vagy a bánya -
mostoha vagy édes: az Élet leánya
lelked, s csak a forró Cselekvést kívánja.
De jaj, a Cselekvés! jaj, a híres Élet!
Próbáltuk eléggé, láthattuk, mivé lett?
Csatatér a világ, s minden csuromvér lett,
mióta az Írást legyőzte az Élet.
És azt se mondjátok, hogy elég a könyv már,
hogy sok is az írás, s elborít e könyv-ár,
s alacsony lármával tellik ma a könyvtár,
ami volt szent kincsek csarnoka, és mentsvár!
Mert a Könyv is élet, nem hideg kincs az se;
s mint az emberkertben, nem hiányzik gaz se:
de a gaz is trágya, ne bánjátok azt se!
Csak a Holnap tudja, jó volt-e vagy rossz-e?
Óh öntözd lelkünket, termékeny áradás,
melytől szőlőnkben a bölcs részegség csodás
bora érik, s melynek sodrán a tanodás
fiú messze tenger öbléig csónakáz!
Óh elröpítő bor, gyors csónak, tárt ablak!
Jó oktató, aki virgács nélkül oktat!
Választott, hű barát, ki sohase zaklat,
de kész a hívásra, s mindig ad, ha adhat.
Öröklött, nagy Varázs, holtak idézője,
messze nemzedékek egymáshoz fűzője;
mert csak a Könyv kapcsol multat a jövőbe,
ivadék lelkeket egy nemzetté szőve.
Ki nélkül a nép csak feledkező falka,
emlékezet! áradj szerte a magyarba!
Jaj, nem elég minket kapcsolnod a Múltba:
jelent a jelenhez kell kötöznöd újra!
Jelent a jelennel, testvért a testvérrel
köss össze, Magyar Könyv, dús közös eszmékkel!
S elszorított, fájó tagokba is érj el:
ne engedd zsibbadni, fussad át friss vérrel!
Különös háló, mely országokat fog be!
Óh megmaradt fegyver: út messze szívekbe!
Ködön át, bús társak, törjétek küszködve:
s fonjuk majd kis hálónk a Nagyba, az Egybe,
az Emberszellem szent hálójába, amely
idegent is szelíd testvérségbe emel,
mint titkos felhő, mely e földi vesztőhely
szegény elítéltjét ég felé viszi fel.
){kind=link}