Hányattatott sorsom derekán járok,
az évszakok örök ciklusában bízok,
még szeretném hinni, hogy nem reménytelen
az emberi elme, mely olykor látni képtelen.
Szívemmel érzem, miben nincsen értelem,
lüktet a mellkasom, szorítja félelem,
hogy egyszer majd bezárul az álmaim kapuja
és nem marad hátra, csak szomorú unoka,
ki magától rádöbben az éles igazságra,
túléli akkor, ha múltját már lezárta.
Elengedi némán... nem jajgat, s nem nyög,
egy helyben toporog, míg elszáll a füstköd.
Ádáz nagy háború: - meg kell még nyerni!
Felemelt fejjel, de segítséget kérni,
gyönyörű szempárt a romok közt keresni,
hisz csatában oly sokszor el fog még esni.
Elővenni újból, miért élni érdemes,
másoknak semmiség, de magunknak érdekes,
megvárni, ki mit mond, és hallgatni szüntelen,
menni még előre, türelem... türelem.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
