Horváth Hódosi Róbert: Facebook

Elfordul a kulcs a zárban,
egy újabb éjszaka telt el a gyárban.
Két srác vicceket harsog a portán,
hűvös az éj, de szívükben nyár van.

Ahogy lépsz, térkövön koppan a lábad,
villan a szikra, gyújtja a lángot.
Füst száll, szél löki néha a hátad,
majd súgja, bocsánat ha Téged bántott...

Pirkad, a busz töri meg csak a csendet:
Szállj fel, indulunk, itt az idő...
Eltorzult kép, amit tükröz az ablak,
fáradt vagy, a lábadon ég a cipő...

Most csendben lealszik a villany,
ringat az út és búg a motor.
Az ablakon nézed az utcát, tájat,
de közben messzire vágyakozol...

Megszűnik a bánat lágyan,
a hangok tűnnek, meg mind, ami fáj,
arcodon lassan bújnak a gondok,
alszol, lényed egy angyali báj...

Percnek tűnik az óra. Ébredj!
A busznak nyílik az ajtaja már.
Szemedből fürgén illan az álom:
Szép volt, vége. A kis szoba vár...

Most már lassú a lépted, érzed,
kezedben jéghideg már a kilincs.
Szíved messzire vágyik a hétköznapból,
lelked fogja megannyi bilincs...

Percek, s gőzöl a kávé, érzed.
a géped bootol, indul a face.
Egy srác, ki újra egy verssel nyaggat,
olvasd! Biztosan őrült... Kész!

Arcodra mosolyt csal, lassan, csendben,
legyen bármilyen messze a táv.
Nézd csak! Máris egy apró komment:
Mi ez? Nem sok, csak annyi, hogy love...