Gyermekarcunk a világra kandikált,
Az értelem hízott habzsolva a tudást.
Fiatalok voltunk, a lépcsőket jártuk,
A fokokat még kettesével vettük.
Illúziókból emeltünk magas tornyokat,
Sokszor utol is értük a vágyakat.
Akkor még hittük, vártuk a holnapot,
Bennünk a világ boldogan kavargott.
A felnőttkor tüze lázasan égett,
Tárt ajtók vártak, szemünk messze nézett.
Aztán a kép megkopott, elillant a varázs,
Az idő öregszik, a tűz már csak parázs.
Kikerülöd botladozva a lépcsőket,
Nincs vágy, mi hajtana, tervezgetni minek?
Már tisztán látod értelmét a létnek,
A lépcső pereméről lesed a véget.
Az értelem hízott habzsolva a tudást.
Fiatalok voltunk, a lépcsőket jártuk,
A fokokat még kettesével vettük.
Illúziókból emeltünk magas tornyokat,
Sokszor utol is értük a vágyakat.
Akkor még hittük, vártuk a holnapot,
Bennünk a világ boldogan kavargott.
A felnőttkor tüze lázasan égett,
Tárt ajtók vártak, szemünk messze nézett.
Aztán a kép megkopott, elillant a varázs,
Az idő öregszik, a tűz már csak parázs.
Kikerülöd botladozva a lépcsőket,
Nincs vágy, mi hajtana, tervezgetni minek?
Már tisztán látod értelmét a létnek,
A lépcső pereméről lesed a véget.
