Add tovább


Paula S. Tizzis: A vénasszonyunk

Ráncaiba belesimult az elmúlt évek nyara,
szemében tükröződik a nyár távozó madara.
Kendőjét most szorosabbra húzza vénülő arcán,
Ő már túl van az életének a legnagyobb harcán.

Ajkát, a mindig múló napsütésnek szele eszi,
bőrét a korai csípős reggel még szebbé teszi.
Ha ránézel elönt téged is a tűzforró remény,
bízol, talán nem lesz az idei telünk túl kemény.

Elindul, távolodó lépteit fújja őszi szél,
lábnyomába lépeget a nyár, vigasztalást remél.
Még utoljára rád néz, hamiskásan visszakacsint,
fáradó, könnyes szemmel egy szeptemberi csókot hint.
Megosztás a Google Pluson