A világra megszült anyád,
Felnőttél, de nincsen hazád.
Éltél rideg városokban,
Hittél Istenek szavában.
Álltál vörös áradásban,
Láttál embert égő házban.
Éltél csendes alázatban,
S vagy most, minden gyalázatban.
Szent mezőben Lelkek Háza,
Hol a holtak megpihennek,
Lennél inkább ott az árva,
Honnan élők menekülnek!
Szíved adnád jó szavakért,
Megfizetnél önmagadért,
De ki a félelmet kapja,
Az csak a halált kutatja.
Ha tudnád is, hol a kapocs,
Az erősebb elv eltapos.
Nyitnád te, de nincs rá költség,
Felemésztette a vétség.
S ki aranyból épít falut,
Mikor tervezték tán aludt.
A felhőt nézi és bólint,
Szemedbe hamisságot hint.
Csak nézed az üres edényt,
Most győzni tanítsd a szegényt,
Ki dolgozik a családra,
S még sincs este vacsorája.
A Végítélettől reszketsz,
Még irgalmat sem remélhetsz,
De már vége, így lett írva,
S talán, emberként szállsz sírba!
Felnőttél, de nincsen hazád.
Éltél rideg városokban,
Hittél Istenek szavában.
Álltál vörös áradásban,
Láttál embert égő házban.
Éltél csendes alázatban,
S vagy most, minden gyalázatban.
Szent mezőben Lelkek Háza,
Hol a holtak megpihennek,
Lennél inkább ott az árva,
Honnan élők menekülnek!
Szíved adnád jó szavakért,
Megfizetnél önmagadért,
De ki a félelmet kapja,
Az csak a halált kutatja.
Ha tudnád is, hol a kapocs,
Az erősebb elv eltapos.
Nyitnád te, de nincs rá költség,
Felemésztette a vétség.
S ki aranyból épít falut,
Mikor tervezték tán aludt.
A felhőt nézi és bólint,
Szemedbe hamisságot hint.
Csak nézed az üres edényt,
Most győzni tanítsd a szegényt,
Ki dolgozik a családra,
S még sincs este vacsorája.
A Végítélettől reszketsz,
Még irgalmat sem remélhetsz,
De már vége, így lett írva,
S talán, emberként szállsz sírba!
