Add tovább


Horváth Hódosi Róbert: Valahol

Valahol egy puha ágyban alszik csendesen,
Ha ott lennék, betakarnám Őt, a Kedvesem.
Lélegzetét hallgatnám, vigyáznám álmait,
Gondjait és bánatát magamba zárva mind.

Hogyha egyszer bársony-testét átkarolhatom,
Szíve dobbanása lenne a legszebb dalom.
Szavak nélkül szólítana ragyogó szeme,
Hogyha sírni látnám, szívem szakadna bele.

Felhők takarják az eget, a Hold sem ragyog,
Kinn az éjben elbújtak a fénylő csillagok,
Pedig azt kívánnám tőlük, óvják Őt nagyon,
Ne bántsa az éjszaka a bájos angyalom.

Belépnék az álmaiba, s nékem intene,
Tarka nyárfák lombja között csókot hintene,
Mosolyától lelkem jege olvadozna szét,
Két kezemmel fognám meg a bársonyos kezét.

S ha a hajnal ránk törne, az idő kerekét
Visszaforgatnám még párszor. Szíve melegét
Szívemhez bilincselném, hogy sosem múljon el
Ez az érzés, mit magányos szívem képzel el.
Megosztás a Google Pluson