Sipeki Dániel: Pozitív indíttatás

Az élet, mely az enyém,
Számomra tán nem nagy remény.
Kedélyhiány, mely bennem állandó érzelem,
Lassan emészti életem.

Szemtelen, pimasz külsőm,
Mely takarja valódi belsőm.
Remény vesztett hiány,
Mely kételyeket ébreszt, talán az én hibám?

Borús, érzelmek,
Melyek bennem részt vesznek,
Gyakorta küzdenek s véreznek,
Kiáltják: ők nem csak így éreznek.

Elismerve belsőm valóját,
Te szövöd boldogságom hálóját.
Tudatlan szárnyasként
Maradok hálódban, áldozatként.

Ha küzdök is ellened,
Gyönyörű szemeiddel,
Mellyel szívem elnyered
S már nem küzdök e tekintettel.

Elfogadom eme érzést
S mosolyod, mely elállítja
Bennem a kételyes érzését
S mely szívem feléd irányítja.

Téged majdan karjaimba zárva,
E szívnek vágya, talán a mosoly gazdája,
Bár kételyeid nem hiába, így
Szépséged késztet változásra.

Többé nem látod halálra vágyó, grimaszom,
Elnyertél magadnak.
Szívem bezárom, és átadom,
Nélküled e világra nem vágyhatom.

S utolsó boldog gondolatom,
Mivel versemet zárhatom.
Köszönöm, hogy vagy nekem,
mondanivalóm ezzel fejezem.
Megosztás a Google Pluson