Nem tudom, hogy megírhatom így e verset,
E hálálkodót és néhol elég nyerset,
Két nap alatt többet adtál te nekem,
Mint egy átlagos évben az életem.
És még a barátomat is vigasztaltad,
Mind kettőnket karodba fontad,
Hogy ott zokoghassunk a válladon,
Pedig benned is volt sok fájdalom.
Neked talán könnycsepped sem gurult,
Ha akart is egy bögre kávé rád borult,
Lelki támasz voltál, és barát nekünk,
Hogy ezután könnyebb legyen az életünk.
Olyan erős vagy, akár szerető húgod,
S hogy ez mit jelent, azt te jól tudod,
Barát lettél s egy új csillag égboltomon,
Ha arcod nem is látom, s hangod nem hallhatom.
Ott ragyogtok Manóval, mint két nővér éppen,
Hidd el, nem sok csillag születik azon az égen,
Soraimat immár rövidesen befejezem,
Köszönöm, hogy segítetted az életem.
