A jövő reményeket, a múlt pedig titkokat rejteget, s mi nem is sejtjük, hogy az idő boronája mikor veti a felszínre, hogy végre látókörünkbe kerüljön.
-
Igen, Papa, szombaton meglátogatom Eszti
nénit.
-
Kanyarodj erre, nagyanyád süteményt akar
neki küldeni, ott tüsténkedik a konyhában.
-
Rendben, reggel beugrok hozzátok.
-
Köszönöm, kisfiam!
-
Nincs mit Papa!
Kattan a telefon,
hiába, Papa nem szeret sokat beszélni.
Anyai nagyapja, a fél
évvel ezelőtti prosztata műtétje óta, ha csak lehet, ki sem mozdul otthonról.
Napi mozgásigénye kimerül abban, hogy reggelente elsétál a kétsaroknyira lévő
közértbe, tejet és kenyeret venni. A posta ötszáz méterre van a közérttől,
odáig már nem megy el, az a Mamára marad, ahogyan minden más ügyintézés és
bevásárlás is.
Papa nővére, Eszti
néni, egy száznyolcvan kilométerre lévő kisváros öregek otthonának lakója. Papa
az egyetlen élő rokona, ezért minden hónap harmadik hétvégéjén meglátogatja,
visz neki süteményt, meg amit csak kér. A műtétje óta Mama utazgat, csak neki
már nagyon fárasztó a kétszeri átszállás, meg a vonatok sem igazán tiszták, de
ez részéről egyébként mindössze egy kifogás, mert nem igazán kedveli a
sógornőjét.
-
Nándikám, - szólítja az anyja, - ha már
úgyis ott leszel, beugorhatnál a temetőbe, és Dédiék sírjára tehetnél néhány
szál virágot!
-
Igazad van, Anya, ha már ott leszek,
átmehetek.
A középmagas, barna,
jóképű fiatalembernek esze ágában sincs vitatkozni az anyjával, hiszen viheti a
családi kocsit, a benzint sem neki kell fizetnie, és kihasználja az ingyenes
kirándulást, magával viszi a barátnőjét
is. Friss még a kapcsolatuk, jól jön az utazás, talán jobban megismerik
egymást.
-
Arra gondoltam, elviszem magammal Dórát
is.
-
Vigyed, kisfiam, csak apádnak ne szólj
róla, elég, ha én tudom.
Hiába, anyja mindig jól
látja a helyzetet! Dóra bátyja a Jobbik kerületi szervezetének vezetőjeként
olyan nyilatkozatokat tesz, melyektől idősebb Nagy Nándor haja az égnek áll.
Hiába győzködik, hogy Dóra nem politizál és semmi köze bátyja politikai állásfoglalásához,
apja csak legyint, egy fészekalja.
Nándi megfogadja, hogy
eloszlatja apjának a kedvesével szemben táplált ellenszenvét, ám elébb jobban meg
kell ismernie Dórát is.
Szombat reggel korán
kel, megreggelizik, zsebre teszi a pénzt, melyet anyja csúsztat neki,
tankolásra, meg amire kell, súgja és kezébe nyomja a reklám táskát, melyben
négy szendvics és két üveg üdítő lapul.
Mosolyog a fiú, még
mindig úgy gondoskodik róla az anyja, mintha kisfiú lenne, pedig hamarosan
betölti a huszonötödik életévét, és építőmérnökként dolgozik az egyik multinál.
Viszonylag jó a fizetése, ám nem költ sokat, lakásra gyűjt és kocsira. Tervei
szerint három éven belül megnősül, és harminc éves kora előtt jó lenne, ha
megszületne az első gyereke is, és azt követő öt éven belül még kettő. Egyedüli
gyerekként minden vágya a nagycsalád, és ezzel Dóra is egyetért.
Melegen süt a nap,
hamarosan felforrósodik a beton, és a panelben elviselhetetlen lesz a meleg.
Hiába győzködi az apját, aki szintén szenved a hőségtől, hogy szereljenek fel
klímát, nem egészséges, gyerekem, hárítja el, valahányszor szóba kerül a dolog.
Leengedi az ablakokat,
had’ járja a levegő és pontban hétkor felcsenget Dóráért.
Az alacsony, vékony, jó
alakú lány, mélyen dekoltált pólóban és parányi sortban érkezik. Vállán kicsiny
ridikül, kezében tele papírzacskó. Nándi kipattan a kocsiból, elébe szalad.
Gyors puszit váltanak és Dóra hátrafordul, integet a negyedikről figyelő
anyjának.
-
Tudod, hogy anyuska nem enged el
szendvicsek és kóla nélkül!
A fiatalember is
köszönésképpen integet a lány édesanyjának és kinyitja Dóra előtt a kocsi
ajtaját.
-
Még beugrunk Papáékhoz, mert küldenek
Eszti néninek süteményt.
Sugárzik a lány,
kettesben kirándulni a kedvessel, nincs ennél szebb dolog a világon, még akkor
is, ha ebben kötelező elemek is vannak. Kellemesen süt a nap, reményei szerint
élményekkel teli napnak néznek elébe.
Nándi nagyanyja a
legnagyobb természetességgel fogadja, és nem engedi el azonnal a fiatalokat. Tejszínhabos kávéval, frissen sütött
pogácsával kínálja őket, és eszük ágában sincs visszautasítani az invitálását.
Papa közben elmagyarázza, hol érdemes letérni a négyesről, hol vigyázzanak a traffipaxra,
és amikor a Mama kiszalad a konyhába, becsomagolni a süteményeket, elővesz fél
liter konyakot, hogy azt is adják át a nővérének.
-
Tudom, hogy nem szabad, de szereti, és nyolcvannégy
évesen ne fossza meg magát semmitől, bármit mondjon is az orvosa.
A főváros határában ott
az első rendőrautó, mérik a gyorshajtást.
Nándi nem siet,
időmilliomosnak érzi magát. Duruzsol a motor, suhan a táj. Fél füllel hallgatja
Dóra fecsegését a közelgő versenyéről. Maszkmester szeretne lenni, ám az ehhez
vezető út meglehetősen göröngyös. Kozmetikusként először a mester rangot kell
elérnie, ezért minden szakmai versenyre jelentkezik. Céltudatos lány és Nándi
büszke rá. Gyönyörű az arca, nem is kellene rá az a finom, lehelet vékony
smink, mely alig észre vehető, mégis kiemeli ragyogó zöldeskék szemét, ívelt,
telt ajkát. Vöröses szőke haja csillog a napfényben.
-
… és Klári, a fodrász barátnőm, megtanít
az alapokra. Együtt készülünk a bécsi versenyre, ezért sok időt töltünk a két
modellünkkel. Bújjuk a szakirodalmat, a neten is keresgélünk, meg az
antikváriumban is kutakodunk. Hamarosan csatlakozik hozzánk egy ruhatervező
lány is. Szerinted jó csapat leszünk? Szerintem, igen. Apa azt mondja, mindegy,
milyen szakmát tanulok, csak magas szinten műveljem. Így azután, már nem is
bánom, hogy nem vettek fel az egyetemre. Minden nő szép akar lenni és én ebben
segíthetek nekik. Mennyi idős a Papád nővére?
-
Nyolcvannégy éves. Miért kérdezed?
-
Esetleg megmasszírozhatnám az arcát,
levághatnám a haját. Nem gondoltam volna, hogy ilyen idős, hiszen édesapád még
hetven sincs.
-
Tizenhat év közöttük a korkülönbség. A
Papán kívül nincs egyetlen élő rokona sem
-
Nem ment férjhez?
-
De igen. Géza bácsi meghalt tíz évvel
ezelőtt, gyermekük meg nem volt.
A lány elgondolkodva
nézi a tovasuhanó tájat.
-
Anyusnak is van egy nagynénje, akinek
nincs gyereke és nem ment férjhez. Mindig a tökéletes férfit kereste és nem
találta meg. Tudod, Nándi, én nem tudom elképzelni az életemet gyerekek nélkül.
Legalább négyet szeretnék. De előbb egy rendes férj is kellene.
-
Nem rajtam múlik!
-
Ne bolondozz, komolyan mondom.
-
Én is!
A fiú hangosabbra veszi
a rádiót, mert mindketten úgy elgondolkodnak, hogy a motor mormolása és halk
rádió ellenére tapintani lehet köztük a csendet.
A következő
benzinkútnál megállnak egy kávéra, mert kell egy kis pihenő, és az ingyenes
mosdó használat sem megvetendő. Még néhány kilométer, és odaérnek a kisváros
határába, ahol a háromhektáros területen, az utcafronton, közösségi házként
funkcionál a kétszázötven éves felújított, modernizált kúria, a könyvtárával, a
konferencia- és a házasságkötő termével, míg a terület túlsó felén, a modern,
kétszintes, hatvan ágyas otthon, mintegy száz, idős, gondoskodásra szoruló
embernek ad kényelmes elhelyezést.
A két épület közötti
területet sportolásra alkalmas pályák, virágos kertek, fás, ligetes részek,
sétányok, padok uralják, kellemes időtöltésre sarkallva az ott tartózkodókat.
Az ügyeletvezető nővér
sajnálkozó tekintete mindent elárul, mielőtt megszólalna. Nándi lelkesen
magyaráz, hogy Eszti néni a nagyapja testvére, s már ő maga is járt itt nem is egyszer.
-
Jöjjenek velem. Sajnos, Eszti néni napok
óta ki sem mozdul a szobájából. Szinte semmire sem emlékszik. Kilenckor
megreggelizik és tíz órakor már követeli az ebédet, mondván, hogy napok óta nem
evett és éheztetjük.
Nándi kezét szorosan
fogja Dóra. Lehet, hogy nem is olyan jó ötlet eljönni a fiúval egy bolond
nagynéni meglátogatására. A hosszú folyosó két oldaláról nyílnak a szobák. A
baloldali legutolsó szoba ajtaja előtt megállnak. Kopogtat az ajtón a nővér, s
máris nyomja le a kilincset.
Dóra végig futtatja
szemét a mini egyszemélyes apartman berendezésén. Kényelmes és barátságos, a
puha szőnyegével, a színes ágytakaróval, sarkában két nagyfotel,
dohányzóasztallal, az ablak előtt étkező asztal egy székkel. Az ággyal szemben
egy mini szekrénysor, benne színes televízióval. A fürdőszobában tusoló,
mosdókagyló és a WC.
Az étkező asztalnál ül
egy vékony, szikár, alacsony öregasszony. Szúrós szemmel néz a betolakodókra és
nem válaszol a köszönésükre.
A nővér nyugodt, határozott
hangon beszél az öregasszonyhoz:
-
Eszti néni, látogatói érkeztek, az öccse
unokája a barátnőjével. Tetszik látni, mennyi finomságot hoztak, rátesszük egy
tányérra, tessék csak megkóstolni. Utána meg kellene mutatni nekik a parkot,
legalább egy jó kis séta erejéig.
Közben jár a keze,
kiteszi a süteményeket két tányérra, kivesz a mini hűtőszekrényből egy üveg
kristályvizet, tölt belőle egy pohárral, miközben odasúgja Nándinak, hogy az
ágy melletti csengőt nyomja meg, ha valami gond van, majd távozik.
-
Finom a pogácsa, látjátok, itt nem adnak
enni – mutat körül vékony kezével körözve, majdnem leveri az asztalról a
tálcát, melyen ott az érintetlen reggelije, egy csésze tejeskávé, két zsemle,
kis kocka vaj és négy szelet felvágott.
Mohón issza a
kristályvizet, és máris nekiesik a lekváros-diós süteménynek, egymás után
tünteti el a rombusz alakra vágott édességet.
-
Konyak nincs? – emeli szemét a fiúra,
aki előveszi a Papa küldeményét és tölt az öregasszonynak a vizespohár aljára
egy fél centinyit.
-
Sajnálod?
Pirul a fiú, dehogy
sajnálja.
-
Nem veszem ám be a gyógyszereket, még
megmérgeznének.
Közben Dóra felhúzza a
félig leengedett redőnyt és kitárja az ablakot. Szinte simogat a barátságos,
narancssárga napfény, mely betölti a helyiséget. Jobban szemügyre veszi Eszti
nénit, aki még mindig habzsolja a süteményt, s aprócska kortyokban issza hozzá
a konyakot. Látszólag nem figyel Nándira, aki átadja a család üzenetét, és
megemlíti, hogy Lajos Papa a műtét miatt nem tudott eljönni.
Eszti néni felkapja a
fejét a műtétre. Beletúr a frissen ondolált, gesztenyebarnára festett hajába,
megigazítja a homlokára esett tincset:
-
Mivel műtötték a fiamat?
A kérdés ott lebeg a
levegőben, s Nándi meglepetésében képtelen válaszolni.
-
Eszti néni, az öccsét prosztatanagyobbodás
miatt műtötték – válaszol a lány és a konyakos üveget beteszi a hűtőbe, majd
tölt az öregasszonynak még egy pohár vizet. – Mi lenne, ha kimennénk a
levegőre? Sétálunk egyet, meg tetszik mutatni a parkot. Nagyon szép lehet, ott
jöttünk el mellette.
-
Húst akarok, adjatok enni husikát is!
Nándi kétségbe esve néz
Dórára.
-
Nincs semmi baj, Eszti néni, hoztunk
szendvicseket az útra, benne van a kocsiban. Most tessék jönni, kimegyünk a
parkba és Nándi hoz szendvicseket, addig mi meg beszélgetünk. Jó lesz így?
Bólint az öregasszony
és feláll, kezét nyújtja a fiúnak, hogy segítsen. Szapora léptekkel,
határozottan megindul, mint akinek sürgős a dolga.
Nem mennek messzire.
Letelepednek a legelső árnyékban lévő padra, és Nándi nagy léptekkel elindul a
parkolóba a szendvicsekért.
-
Ugye, szépfiú? Az én dédunokám!
Kétségtelenül Eszti
néni, hiszen hogyan lehetne Nándi a dédunokája, amikor Lajos bácsi nővére?
Szegény, ez már az agyérelmeszedésének a jele.
-
Eszti néni, Nándi a maga öccsének az
unokája. És valóban szépfiú. De előtte ezt nem mondanám, mert még elbízná
magát.
-
Miért kellene elbíznom magam?
-
Csak beszélgettünk Eszti nénivel. Hoztad a szendvicseket? Én is eszem egyet.
Komótosan vizsgálgatja
a szendvicseket az öregasszony, melyik a legjobb, milyet nem ehet az otthonban,
majd a fasírtos mellett dönt, annak olyan
otthonos az illata. Rögtön kettőt is vesz belőle, nehogy elfogyjon,
mielőtt tele enné magát, bár a sok süteményt jó, ha eggyel le tudja nyomatni. A
másodikat a zsebébe teszi, későbbre.
A fiatalok a
sajtos-sonkást falatozzák.
Élet van a parkban.
Egyesek sport gyanánt
gyomlálják a virágágyásokat, mások sétálgatnak. Fel-feltűnik a fehérköpenyes
nővérek egyike, nyilvánvalóan ügyel a parkban lévőkre. Gurulós kocsira üdítőket
rak és műanyag poharakat, bárki ihat, amit csak akar. Némi rágcsálnivaló is
kerül mellé.
Nándinak rossz
előérzete van. Valami nagyon nem tetszik. Hogy mi, azt nem tudná megfogalmazni.
Túlságosan idilli a kép.
Előveszi a zsebébe
rejtett szendvicset, s eszegeti Eszti néni a fasírtot, a zsemle már nem kell
neki, nyújtja a fiúnak, vegye el. Dóra az, aki elteszi.
-
Te vagy Nándi menyasszonya? Én is ilyen
szép voltam… negyvennégy áprilisában, a kirakodós vásárban, apám lacikonyhát
működtetett. Kocsmáros volt, a legjobb a faluban. Bort is árultunk, meg fröccsöt, pálinkát…
Nekem kellett a húst sütni… jó fűszeres illata volt, mégsem tudtam enni belőle…
szerelmes voltam a Kovács Bandiba, de apám eltiltott tőle… egyre azt lestem,
merre jár Bandi a vásárban. Választási malacokat vettek az apjával, meg egy
tehenet is. Aztán jöttek hozzánk, a sátorba, áldomást inni. Hozott nekem
mézeskalács szívet. Tükör volt a közepén. De anyám meglátta és elvette.
Az utolsó falat
fasírtot sokáig forgatja a szájában.
-
Jó íze van. Géza is szerette.
Tökfőzelékkel, sok kaporral. Gyereket akart. Nekem már volt egy. Csak nem
tudta.
Dóra hozzábújik
Nándihoz. Jól esik a fiú testét érezni. Fejében száguldoznak a kérdések,
melyeket fel akar tenni Eszti néninek. Fél, hogy elriasztja az öregasszonyt,
aki maga is belebonyolódik emlékeibe.
-
Meséljen arról a vásárról Eszti néni.
Hány éves volt akkor?
-
Tizenhat. Egy virágszál. Apám mindig így hívott.
Virágszálam. Szomjas vagyok. Konyakot kérek. Azt szeretem.
Most Dóra megy el az
italért és Nándi, amint kettesben marad nénikéjével, faggatni kezdi.
-
Miért mondod, hogy a dédunokád vagyok?
Hiszen neked nincs gyermeked.
Felderül az öregasszony
ezernyi ránctól barázdált arca, és megcsillan a szeme, mint fátyol mögött a
gyémánt.
-
Jaj,
dehogyis nincs. Csak nem tudja senki.
Vásott kölyökként
kuncog, végre felfedheti a titkát. Már úgyis mindegy, nem árt, és nem is használ
ezzel senkinek.
-
Tudod, a Kovács Bandi nagy konkoly volt.
Mindig mindent előre tudott. Megsúgta apámnak, hogy hamarosan bejönnek a
németek. Apám meg elmondta a malom tulajdonosának, az öreg zsidónak. Este
áthozta a fiát, a Heckman Tibót, és apám berendezett neki egy vackot az istálló
padlásán. Oda nem mertek bemenni a németek.
Rugós volt Hóka, a szürke mén. De Böske tehenünket nem bántotta.
Sajnálod azt a konyakot, hogy csak egy kortyot hoztál!
Dóra elpirul, ezt is
alig tudja kimeneti a szobából a nővérek fürkésző szemei előtt.
Eszti néni ízlelgeti,
kergeti a szájában az italt, hogy csípje csak, ha tudja. Végre lenyeli.
-
Egyáltalán, miért nem adtok ennem is?
Még nem is reggeliztem!
Összenéznek a fiatalok.
Nándi előveszi az utolsó szendvicset.
-
Ez nem jó. Fasírtosat akarok!
-
Elfogyott, Eszti néni.
-
Persze, nekem nem hagytatok!
Valósággal rikácsol az
öregasszony. A közelükben lévők mindannyian rájuk figyelnek.
Jön is a nővér, megnyugtatja
Eszti nénit, és továbbmegy.
-
Mi történt Heckman Tibóval?
-
Jaj, de kíváncsi vagy! Másnap bejöttek a
németek, harmadnap meg elvitték munkaszolgálatra az összes zsidót. Tibó meg ott
lapult a padlásunkon. Ki voltak éhezve a katonák. Anyám engem is a padlásra
küldött. Aztán úgy összebújtunk Tibóval, hogy terhes lettem. Jöttek az oroszok,
azok is mindent vittek, amit csak
megláttak. Októberben mentek el. Apám szitkozódott. Éjszaka felpakolt anyámmal
együtt a kocsira és elvittek a harmadik faluba. Az ángyomékhoz. Tibót meg elzavarta. Nem jött vissza többé. A
szüleit Németországba vitték, ott maradtak. Megszületett a kisfiam, a Lajoska,
és visszajöttünk. Mindenkinek azt mondtuk, hogy a testvérem. Ne nyaggassatok
már tovább! Aludni akarok! Ebéd előtt szunyókálok, hogy legyen étvágyam. Alig
tudok enni, csak csipegetek.
Negyedóra múlva
szótlanul ülnek a kocsiban. A fiú úgy vezet, mint akiket kergetnek. Fél a lány,
hogy valamelyik kanyarban kisodródnak, de nem mer szólni.
Felhő mögé bújik a nap.
Felbátorodik a szél, süvít be a lehúzott ablakon.
Szomjas Dóra, kinyitja
a kristályvizeket és az egyik palackot odanyújtja Nándinak.
A fiú lassít, és nagy
kortyokban issza a gyöngyöző vizet. Rossz ötletnek bizonyul, hogy ott ül Dóra
mellette és biztosan azon gondolkodik, hogyan tovább. Ha megtudja a bátyja,
hogy a húga udvarlójának ereiben zsidó vér csörgedez, akkor ennek a
kapcsolatnak annyi. Meg egy bambi.
Megmondja Papának és
Anyának, vagy tartsa meg magának? Azt nem lehet, Dóra elszólhatja magát. Attól
még nem kell felrúgni a családi békét, ezen úgysem lehet változtatni.
Tulajdonképpen nem is lényeges.
-
Nándi, azt mondtad, elmegyünk a temetőbe
is. Fordulj balra, mert elkerülöd a falut!
Szemerkélni kezd az
eső. Lassít a fiú, éppen ideje, mert villámok cikáznak, nyomukban jár a
mennydörgés.
-
Beugrunk Ármin bácsiékhoz, a Papa
barátjához, megvárjuk, amíg eláll az eső.
Beleegyezőn bólint a
lány.
Dézsából ömlik az eső,
alig látni valamit.
Sátortetős kockaház
előtt állnak meg.
Dóra odahajol a fiúhoz
és puszit ad az arcára.
-
Nincs semmi baj, Nándi – súgja a fülébe.
Mire kikászálódnak a
kocsiból, máris nyílik a kiskapu.
Széles karimájú kalapja
alól szúrós szemmel néző, magas, vékony öregúr figyeli minden mozdulatukat.
-
Jó napot kívánok! A Tóth Lajos unokája
vagyok.
-
Szervusztok, fiam. Tudom, ki vagy, csak
az ifjú hölgyet nincs szerencsém ismerni!
-
Üdvözlöm, Fazekas Dóra vagyok!
-
Éltessen az Isten, lányom! Hentes Horvát
Ármin vagyok – nyújtja kezét az öreg. – Kerüljetek beljebb, ne áztassuk
magunkat. Legalábbis külsőleg, ebben a zivatarban.
A temetőbe már nem
mennek ki, mert az özönvízszerű esőzés miatt áll a víz mindenütt, egyébként is
Bözsi néni, Ármin bácsi felesége, jóllakatja őket szárazbab levessel és
lekváros derelyével. Nem elégszik meg azzal, hogy a fiatalok pukkadásig eszik
magukat, ebéd után elkap egy kövér tyúkot, felpucolja, hogy vigyék csak
magukkal, ilyet nem esznek otthon.
Dóra fővárosi lányként
most látja életében először, hogyan vágják el a tyúk nyakát, mint öntik le
forró vízzel, hogy megszabadítsák a tollaitól. A háziasszony éles, nagy késsel
bontja fel a még ki sem hűlt jószágot, melyből furcsa illatok párállnak. A
szokatlan helyzet ellenére a lány ott ül a hokedlin, s követi Bözsi néni minden
mozdulatát, aki közben persze folyamatosan szóval tartja vendégét.
Nándi Ármin bácsival és
Bözsi néni édesapjával, a nyolcvanöt éves Tatival, beszélgetnek a tisztaszobában,
hogy miről, azt nem hallják a konyhában szorgoskodók.
Tati bácsi emlékezete
rozsdás rosta, melyből, ha rázogatod, pelyvaként minden lényegtelen kiszáll.
Csak a történetek eszenciája marad benne, a lélekbe égett mozdulatokkal,
mondatokkal, érzésekkel. Amikor értesül
Eszti néni meglátogatásáról, gondosan megtömi dohánnyal a pipáját, és sűrű
pöfékelés közepette meggyújtja. Utána időnként szív rajta egyet-egyet, hogy
felizzon a dohány parazsa. Kékesfehér pipafüstbe burkolózva, akadozva mesélni
kezd az öreg. Maga is megrendül az emlékek súlya alatt, akkor rebben a szeme,
és tétova mozdulattal leseper egy láthatatlan porszemet a horgolt terítővel borított
asztalról. Ilyenkor Ármin bácsi is matatni kezd a kancsó bor körül, tölti az
üres poharakat, ám Nándi poharánál félúton megáll a keze, hiszen a gyerek nem
ihat, mert vezet. Hagyja, hogy apósa elmondja mondandóját, pedig bizonyosan nem
először hallja a történetet.
Nándi maga sem tudja,
hogy miért marad meg benne Tati bácsi minden mozdulata, ahogyan azt sem, hogy
az emléktöredékek hogyan állnak össze fekete-fehér filmmé a lelkében, melyhez a
narrációt az öreg karcos hangja adja.
A tizenhat éves, tüzes
szemű, mosolygós lány ott üldögél a kocsma sarkában. Kézimunkát varr, fel sem
néz a munkájából, csak öltöget. Apja szólítja, felpattan, megy a konyhába és
hozza a frissen sült pogácsát. Arra lehet inni igazán. Jönnek-mennek a
vendégek. A ráérősebbek kimennek az udvarra tekézni. A szomszéd gyerekek egyike
előkerül, állítgatni a bábukat és zsebre tenni a pinkapénzt. Ebből a negyede
Esztikét illeti. Ez a tűpénze. Tati izmos, jóképű tizenhét éves legényként
kerülgeti a lányt, de megszólítani nem meri. Majd az áprilisi vásárban, akkor
talán nem lesz ott mellette az öreg Tóth. Amint eladják a tinót, úgyis ott
isszák meg az áldomást, a Tóthék sátrában. Csakhogy Kovács Bandi megelőzi,
tükrös szívet ad a lánynak. Tati arcát elönti a pirosság és dühösen vonszolja
maga után a vevőt, hogy másik ivósátorhoz menjenek. Mézes, forralt bort
kortyolgat és leskelődik Esztike után. Mérges az öreg Tóth, összetiporja a
tükrös szívet.
Másnap jönnek a
németek. Éhesek és erőszakosak. Keresik a zsidókat, felcsillagozzák. Szekereket
rekvirálnak fogatostul, azzal hordják a csillagosokat a szomszéd községbe
dolgozni. Tatiékét is elviszik, úgy jönnek haza egy hét múlva a lovak,
kimerülten és üres kocsival.
Német tisztek mulatnak
a Tóth kocsmában. Nem mer bemenni senki falubeli, be sem engednék a katonák.
Tati éjszaka ellóg otthonról. Leselkedik az ablakon. A kocsmárosné káposztás
húst hord nagy tálakban a katonáknak. Esztike nincs sehol. A kocsmáros az
előevő. Addig nem esznek egy falatot sem a kéretlen vendégek, amíg a házigazda
az ételből jól nem lakik.
Két hónap múlva jönnek
az oroszok. Négy hónapig folyik a harc a Tiszáért. Német és orosz tankok
szántják a határt. Olyan, mint egy nagyon komoly, véres, kiszorítósdi játék.
Minden katona éhes, ételre és asszonyra egyaránt, függetlenül attól, milyen az
uniformisa.
Az oroszoknak is Tóthék
kénytelenek főzni, de nincs már levágható jószáguk egy szál sem. Az alapanyagot
a katonák viszik, összezabrálják a környéken. Mindig buljont akarnak enni. Az
öreg Tóthnak már nem ízlik, pedig most is neki kell először megenni az első tányér
húslevest.
Hajtja Tatit a vére,
hiába mondja az édesanyja, maradjon nyugton, ne mutatkozzon a katonák előtt.
Érik az első szőlő, kecskecsöcsű is van közte, az Esztike kedvence. Lopakodik
az éj leple alatt, letesz egy kosárnyit a kocsmáros küszöbére, de a
kutyaugatásra nem a háziak közül jön ki valaki, hanem egy részeg orosz, aki
felkapja a fonott kosár szőlőt.
Belemarkol. Tömi a szájába, csurog a szőlőlé, le az állán, utat törve az
egyhetes borosta között.
A kertek alján oson
hazafelé. Kis híján belebotlik Kovács Bandiba, aki az éj leple alatt
hatodmagával aprónként elhord mindent, amit az elhurcolt zsidók vagyonából
meghagynak a katonák.
Október közepén,
meglehetősen hideg hajnalon, feldübörögnek a tankok és elmennek a faluból.
Tóth Lajos nem nyitja
ki a kocsmát, nem is tudna mit árulni benne. Visszahúzódnak az emberek a
házaikba, csak akkor hagyják el a portájukat, ha a szükség úgy hozza.
Márciusban visszatér
Tóthné a lányával és egy csecsemővel, a kisfiával.
Áprilisban találkozik
Tati a lánnyal, aki a komaasszonyától siet haza. Kezében kendőbe kötött
csomagot cipel. Kimelegszik. Szétnyílik a bekecse. A pruszlikján két nagy
nedves folt terjeng, mint Tati nővérénél két szoptatás között. Csakhogy a
nővére öt éve házas.
Ettől kezdve nem akar
többé Esztikére gondolni. Ősszel megkéri a sógora húgának a kezét.
-
Tati bácsi, soha nem derült ki, hogy
Heckman Tibót a szépapámék bújtatták?
-
Kiderült a’, fiam, kiderült.
A háború után egyedül Braun
Balambér tér vissza, tetovált számmal a csuklóján. Haláltáborokról mesél,
gázkamrákról, kínzásokról, éhezésről, megaláztatásokról. Hisznek is neki, meg
nem is. Azt nem teszi szóvá, hová lett a boltja, meg a háza, de a falubeliek
többsége nem mer a csont soványra fogyott ember izzó barna szemébe nézni, mert
úgy érzik, átlát rajtuk, mint az üvegen.
-
Ketten maradtunk. Rajtam kívül a Heckman
Tibó gyerek, aki nem tudom, hol lehet. Már a transzportra sem került fel. Tán él
még valahol.
Ezerkilencszázötven
tavaszán megszületik a kislánya, Bözsi néni, azaz a kis Erzsike, és Tati
örömében a sógorával elmegy a Tóth kocsmába, inni az új jövevény egészségére. Tele
a kocsma. Ki örömében iszik, mert tető alatt még ott a gabonája, ki meg
bánatában, mert nála már lesöpörték a padlást.
Jó féle tokajit isznak
az új jövevényre, s egyre-másra csatlakoznak hozzájuk a vendégek, jókívánságaik
fejében egy-egy pohár jó borra számítva.
Beállít a postás Jani
is, és hangos köszöntéssel meglapogatja
az örömapa lapockáját. Megissza a borát és előveszi a levelezőlapot, melyet
Kovács Bandi kikap a kezéből, majd kiabálni kezd.
-
Tóth úr, magának jött! Ausztráliából! Heckmann Tibó írta, a másik
életbemaradt zsidó! Tudja, akit bújtatott! A veje, ha jól sejtem!
Hirtelen csend lesz. Az
öreg Tóth elsápad.
-
Akkor én, fijam, az üres kancsót
széttöröm a Bandi kobakján. Kiabálok, hogy arról beszílj, kinek a fotőjében
ülsz estínkint? Meg a háborúban íjjelente miket lopkodtál a zsidó házakbul!
Szípapád meg olvasatlan összetípi a lapot. Sose többé nem beszíl senki a
Heckman Tibórul.
Szívja Tati bácsi a
pipáját, pedig rég kihunyt benne a parázs.
-
Tudod, fijam, egy dolog megmenteni egy
gyereket, és más dolog, ha pulyát szül a jány. Az nagy szígyen. Böcsületes az
öreg Tóth, felneveli a kisfiút, mint a sajátját. Tőccs egy pohár bort, Ármin,
kiszáradt a szám a sok beszídtül. Nándi gyerek, te meg ne törőggy a múlttal.
Csak bánatot okoznál vele.
Az öregember iszik a
borából, majd komótosan feláll, majd átmegy a szoba másik felén lévő kényelmes,
kopott fotelhez és körülményesen elhelyezkedik benne. Egy perc múlva egyenletes
szuszogása elárulja, hogy alszik.
-
Olyan, mint az unokám, ebéd után nagyot
durmol – nevet Ármin, - megtapasztaljuk
magunk is, milyen az öregkor, ha megérjük.
Zakatol Nándi szíve,
legszívesebben menne már haza. Gyomrában háborog a bableves, vagy a lekváros
derelye, esetleg a kettő együtt. Szerencsére megjelenik Dóra, hogy ideje
indulni.
Pocsék az idő, még
mindig szemerkél az eső és a sötét felhők nem akarnak eltűnni az égről.
Nándi gyorsan vezet,
mintha kergetnék, vagy a fejében cikázó gondolatokat akarná utolérni. Miért
éppen most fedi fel a múltat Eszti néni? Tudatosan mesél, vagy az elméje
kalandozik a mélyen eltemetett emlékek között? Az bizonyos, hogy a történet
igaz. Tudja is a falu, mégsem beszél róla. Miért is? Jó kérdés, de nincs rá
válasz. Még nincs. Az biztos, hogy Tati bácsi kevesebbet mesél, mint amennyiről
tudomása van, de nincs kizárva, hogy csupán az emlékezete játszik velük,
elrejtve előlük lényeges momentumokat. Szabad-e felkavarni a leülepedett tó
vizét? Mi jöhet még a felszínre? Hová tűnt Heckman Tibó? Tudnia kellett Eszti
néni terhességéről. Ki vagy mi elől menekült Amerikáig? Miért tépi szét a
kocsmáros szépapja Heckman Tibó levelét?
Borús Dóra hangulata is.
Tetszik neki Nándi, okos is, csinos is, de mit szól hozzá a bátyja, ha
megtudja, hogy zsidó vér is csörgedezik az ereiben. A szüleit nem érdekli
ugyan, de Miske biztosan nem hagyja szó nélkül.
Hallgat Nándi, mit is
mondhatna, pedig jó lenne megbeszélni, most mit tegyenek. Hallgassanak vagy
beszéljék meg a nagyszülőkkel?
-
Iszunk egy kávét?
-
Ha akarod!
Rövid és épületes
beszélgetés!
Nándi legszívesebben
meg sem állna hazáig, de legyen úgy, igyanak egy kávét. Az autópályára érve
nagyobb sebességre kapcsol. Az első benzinkútnál azonban megáll, kávét
mindegyiknél lehet kapni. Essenek túl a feketén, hátha jobb lesz a lelkivilága
a forró italtól. A lány azonnal fecsegni kezd, nem is figyel rá, mintha csak
háttérzaj lenne. Cukor, tejszín, s máris édes az élet. Először átadja Papáéknak
a tyúkot, utána hazaviszi Dórát és bízik benne, hogy nála később ér haza az
apja, s megbeszélheti anyjával ezt az egész históriát, aki majd eldönti, hogyan
legyen a továbbiakban.
Kavargatja a kávéját. A
tejszín tejeskávé színűre festi a feketét. Ettől még kávé marad a kávé,
legfeljebb ízesebb lesz, ám hatása megmarad, és felpörgeti.
Ideje megfejteni a
rejtélyt, ám addig nem szól senkinek a családban, amíg a mozaikok a helyükre
nem kerülnek. Mit is mond Tati bácsi? „Nándi gyerek, te meg ne törőggy a
múlttal. Csak bánatot okoznál vele.”
Dóra egyfolytában
mondja a magáét, de nem figyel rá.
Beszállnak a kocsiba, s
repülőrajttal indul.
-
Mondd, Nándi, egyáltalán értettél egy
szót is abból, amit mondtam neked?
A lány kérdése ott
marad a levegőben. Egyenletesen duruzsol a motor, és fut mellettük a táj.
Percek telnek el, mire Dóra összeszedi magát és újra nekirugaszkodik:
-
Ne szóljunk Papának, és édesanyádnak sem.
Szerintem Eszti néni nem hozza fel többet. Egyébként is zavaros a feje. Inkább
próbáljuk megkeresni Heckman Tibót. Ha megtaláljuk, még kiderülhet, hogy nem is
a dédapád. Eddig csak annyi bizonyos, hogy Eszti néni a dédnagyanyád. Olyan ez,
mint a kirakós játék. Segítek megkeresni a hiányzó mozaikokat. Néhány ötletem
is van. Holnap megbeszéljük. Rendben?
Nándi
csak bólint, szólni nem mer, mert remegne a hangja. Az eső utáni szürkület
ellenére felteszi a napszemüvegét. Szégyellné, ha Dóra látná párásodó szemét.
Bizton tudja, hogy anyjának sem szól egyetlen szót sem. Most nem.
Fellélegzik
a lány, arcán megkönnyebbült mosollyal arra gondol, úgysem találják meg Heckman
Tibót, hiszen Ausztrália nagyon messze van.
folyt.köv.