Móricz a nagy magyar ugaron - Hetven éve halt meg Móricz Zsigmond

Hetven éve 1942. szeptember 4-ről 5-re virradó éjszaka halt meg Móricz Zsigmond.

Emlékezés | Móricz Zsigmondot előszeretettel hasonlítják Ady Endréhez, nem minden alap nélkül. Ők ketten még abból a nagyon erős mezőnyből is kiemelkedtek, amelyet a korabeli magyar irodalom jelentett. Móricz Zsigmond halálának 70. évfordulóján ezt a barátságot és életpályájának legfontosabb állomásait idézzük fel.

 

Ma elsősorban a realizmus mestereként ismerjük, de fiatalon még a naturalizmushoz húzott Móricz Zsigmond. Pedig eleinte riasztotta ez a világ, a testi és lelki nyomorúság legmélyebb bugyraiban kutakodó francia írótól, Émile Zolától kifejezetten idegenkedett. Állítólag Bródy Sándor hatására barátkozott meg az irányzattal, és az ő ösztönzésének is szerepe volt abban, hogy szociális témák felé fordult. Bródy pedig szokás szerint nem tévedett, Így született meg Móricz Zsigmond első nagy sikerű novelláskötete, A hét krajcár, amelyben saját nyomorúságban töltött gyerekkorának élményei is felszabadultak. Ez volt az a kötet, amelyről már Ady Endre is rajongva írt a Nyugatba, és ezt a rajongást Móricz is viszonozta A Hortobágy poétájáról írt méltatásában.

Abban ugyanis a legcsökönyösebb arisztokrata s a legkurucabb szittya is megegyezett, hogy Magyarország egy tejjel-mézzel folyó Kánaán. (...) Erre jön Ady, s meglátja ezt a vidéket abban a pillanatban, mikor üresen, elhagyatva, szándékosan terméketlenül hagyva hever, mikor: ugar. Puszta és sáros és reménytelen. (Móricz Adyról)

Babits és  Ady – mindketten meghatározóak
voltak Móricz életében

Forrás: OSZK

A rokonszenv nem volt véletlen, mert sokszor ő is ugyanezt az ugart írta meg, csak éppen prózában. Az önsorsrontásban viszont nem jutott el az Ady Endre-i szélsőségekig, egy kicsivel talán takarékosabban bánt az életével, mint a költőtárs, aki voltaképpen őt igazolta: élete végére már többre tartotta Móricz kérlelhetetlen realizmusát a saját költészeténél. Legendás barátságuk, írói és emberi szövetségük bizonyítja, hogy tényleg fontos találkozás volt az övék itt a magyar ugaron. Ők ketten még abból a nagyon erős mezőnyből is kiemelkedtek, amit a korabeli magyar irodalom jelentett. És nem utolsó sorban mindketten elkötelezett rajongói voltak Fedák Sárinak, de hát ez még a nagy komolyságú Németh Lászlóval is megesett. Ha valaki részletesen kíváncsi a kapcsolat kibontakozására (nem Fedák Sári és az írótársadalom, hanem Móricz és Ady között), annak ajánljuk például Vargha Kálmán tanulmányát, amely elérhető az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében, és tele van olyan érdekességekkel, amelyeket földi halandó nem bírna kikutatni, csak irodalomtudós.

Forrás: Fortepan

Móricz a Hét krajcár után is megmaradt a paraszti világról alkotott addigi kedélyes kép szisztematikus rombolása mellett, miközben a dzsentriket ostorozta tehetetlenségükért. Nem ideológiai alapon, ahogy később értelmezték, hanem azért, mert bennük látta volna Magyarország jövőjét, bár ebben a kérdésben aztán a teljes illúzióvesztésig is eljutott. A Rokonokban gyakorlatilag leszámolt a vidéki elittel mint reménytelenül korrumpálódott réteggel. Ez a regény már realista korszakának gyümölcse, ahogy a többi dzsentriregénye, a Légy jó mindhalálig, és egyik legjelentősebb műve, az Erdély-trilógia is.

A trilógia első része, a Tündérkert többek között azt is bizonyítja, hogy Móricz Ady iránti szeretete egyáltalán nem merült ki a kritikátlan imádatban. Egyes elképzelések szerint Báthory Gábor, a nagyra hivatott, de pusztító zseni figurájával Ady Endrét, a mérsékelt, türelmesen építkező és a sokszínű erdélyi társadalmat sikerrel összetartó Bethlen Gáborral pedig saját magát mintázta meg. Ezt egyébként ő sem tagadta. A regénytrilógia egy másik hatalmas, szintén önéletrajzi vonatkozású értéke Bethlen és a nők viszonyának ábrázolása.
A nagy fejedelem egy mártírrá vált feleség és egy kísértő szerető között hánykolódik: ez boldogtalanná teszi, de a kettejük közti választás sem tenné boldoggá. Móricz valószínűleg saját házaséletéből (és a Simonyi Mária színésznővel való megismerkedéséből) inspirálódott az Erdély-trilógia kettős szerelmi szálának kidolgozásakor. Első feleségének, Holics Jankának a boldogtalanságból és féltékenységből elkövetett öngyilkossága és az  emiatt érzett lelkiismeret-furdalás is szerepet játszhatott abban, hogy Zsuzsánna az Erdély-trilógia második és harmadik részében végérvényesen szánnivaló áldozattá válik, de ezzel a mártíriummal a férje életét is pokollá teszi. Egyébként még ebben a viszonyban is felbukkant Ady Endre.

„Nem lehet nála nélkül élni” – írta róla Móricz a Kelet Népében, amikor már régen meghalt a költő, a Janka-ügyhöz pedig annyit fűz hozzá, hogy „Jankával egy egész életet betöltő harcra szerződtünk, s ebben a harcban Ady az én pártomon volt, Babits a Jankáén.” Ebből nem csak Adynak a Móricz életében való örökkévalósága látszik, hanem azt is lehet belőle sejteni, hogy miféle szakmai és emberi ellentétek lehettek Babits és Móricz között. Ezekre hivatkozva szakított végül Móricz a Nyugattal, amit Babitscsal együtt szerkesztettek. Halála előtti három évben a Kelet Népe folyóiratot szerkesztette, de a realista regényektől már élete utolsó évtizedében eltávolodott. Ezt a tíz évet tekintik ma szoros értelemben vett népi írói korszakának. Ekkor írta meg a kisprózai életműve csúcsának tartott Barbárokat, ekkor születtek meg betyárregényei és az Árvácska.

Életének erre az utolsó időszakára esik a máig nehezen kibogozható Csibe-ügy: ekkor már rég elvált második feleségétől, Simonyi Máriától is, és máig különböző vélemények  forognak közkézen azzal kapcsolatban, vajon szerelme, szeretője vagy tényleg csupán nevelt leánya lett volna az írónak Littkey Erzsébet, akit lelencgyerekként az öngyilkosságtól és a nyomortól mentett meg, és akinek a történetei alapján ezerötszáz oldalnyi jegyzet, huszonnyolc novella és az Árvácska is született.

Élete utolsó éveit békében élte le Leányfalun. A Csibe-ügy mibenléte máig nem tisztázott.

Egyesek azt feltételezik, hogy Móricz (Littkey) Imre, Littkey Erzsébet fia valójában Móricz Zsigmond gyermeke, az író mindenesetre őt is örökbe fogadta. 1942-ben halt meg, 1949 szeptemberében már „a magyar föld első népi írójaként” emlékeztek rá a sírjánál, az ekkor még papíron létező pártok képviselőinek jelenlétében. Itt készült a NAVA (Nemzeti Audiovizuális Archívum) gyűjteményében őrzött filmhíradó-részlet.

Alig fél év múlva nagyon hasonló megemlékezés jutott Ady Endrének is, de ott már a népi demokrácia nevében hajtottak fejet a költő sírjánál, egészen más jelszavakkal, és valószínűleg nem jutott eszükbe, amit Móricz mondott Ady temetésén ugyanott:

Ki volt, akit ma annyian állunk körül, hogy hódolatot adjunk neki, ma, mikor megszűnt minden hódolat minden hatalom minden megszemélyesítői előtt.

A sors iróniája, hogy nagyon hasonló sors jutott Adynak és Móricznak is a második világháború után. Mindketten kiemelt helyet kaptak a könyvespolcokon, de úgy, hogy bizonyos kérdéseket kiragadtak az életművükből, és sajátos kontextusban értelmezték (félre). A többit pedig lehetőleg nem tárgyalták túl. Móricz esetében a magyar vidék nyomorának őszinte ábrázolása és a szociális érzékenység jó apropó volt arra, hogy az író ilyen kiemelt pozícióba kerüljön. Cserébe a marxista irodalomtörténet-írás elsősorban az elmaradott, feudális társadalmi viszonyok kritikusát volt hajlandó meglátni benne, kiragadott tartalmi kérdésekhez ragaszkodott, és kevés figyelmet fordított Móricz esztétikájára. Ez az utókorra maradt, akárcsak Móricz Zsigmond naplóinak kiadása, amely még a mai napig sem fejeződött be.

rKissNelli