Könyv | Tíz regény után személyes hangvételű belső utazásra invitálja
olvasótáborát az írónő – a „Szeretlek, Bangkok” Ázsiába repít, de
egyáltalán nem útirajz.
Van annak különleges jelentősége, hogy tíz regény után írta
meg ezt a kötetet?
– Magától alakult így, nem szándékosan, ugyanakkor azzal áll kapcsolatban, hogy mi történt velem, min mentem keresztül az utóbbi években. A téli utazás – ami fizikai értelemben vett ázsiai út volt, öt hónapját Délkelet-Ázsiában, főleg Thaiföldön töltöttem – belső utazás is volt. Két, két és fél hónap után derült ki számomra, hogy ebből könyvet fogok írni. Az ottani találkozásokat már akkor megírtam, mivel elég grafomán vagyok. Végül itthon tudtam befejezni a könyvet, amikor már eltávolodtam az utazástól, meghoztam azt a döntést, hogy felmondok a munkahelyemen.
Az olvasó amellett, hogy ezekről a találkozásokról olvas, sok mindent megtud arról, hogyan írt és élt ekkoriban Fejős Éva. Melyik vonulat volt önnek a legfontosabb?
– Jó arányokat akartam találni, itt önkritikusabb, szigorúbb voltam, mint regényeimnél. Nem akartam túltengeni a könyvben, ugyanakkor olvasóim tudják, hogy a velük való találkozókon, amikor látom és megismerem őket, jobban megnyílok, mint egy interjúban. A személyes részekből sokat húztam. Az volt az elvem, hogy nem kell ezt a könyvet túlírni, míg a regények esetében az ilyen döntést a szerkesztőre bízom.
Hasonlítják a könyvet az Ízek, imák, szerelmekhez. Milyen érzés ez?
– Szerelmek nincsenek benne, a párkapcsolatom mindvégig ugyanaz volt, ugyanakkor szerettem nagyon azt a könyvet, így megtisztelő az összehasonlítás. Elizabeth Gilbert is újságírói módszerekkel dolgozott, de ő sosem tett egy lépést hátra a témájától, míg én szándékosan kissé eltávolodtam azoktól a szokatlan helyzetektől, amelyeket bemutattam.
Néhány év alatt tíz kiadott sikerregény – mi a titka?
– Aki nem olvasta őket, azt hiszi, sorozatgyártásra álltam be, pedig mindegyik más. El kell mondjam, hogy első regényemet tizennyolc évesen írtam, és azóta folyamatosan írok, újságírói pályafutásom mellett is ezt tettem. Az más dolog, hogy ezek a kéziratok kezdetben nem voltak jók, ez viszont nem tántorított el. Normális állapotom, hogy regényt írjak, és amikor nagyon beindul a könyv sztorija – ez nagyjából öt hónapot jelent –, onnantól egy hónap alatt kész is vagyok vele. Nem is alszom, annyira behúz. Ha nem írok, elviselhetetlen vagyok.
Mit olvas szívesen?
– Sokféle könyvet. Anna Gavalda örök kedvenc, most Haruki Murakamiért vagyok oda, elolvastam minden, itthon is megjelent könyvét. Szeretem Marian Keyest, de a krimiirodalmat is. Például Joe Sandfordot. És szívesen olvasok Karin Slaughtert is.
A Szeretlek, Bangkokban említi egy saját magazin indítását. Hogy áll ezzel?
– Többféle megoldás lehetséges, még az is megeshet, hogy saját kiadású lap lesz, egyelőre nem tudom. A laptervek készen vannak, de jelentős tartalmi kompromisszumot nem szeretnék kötni. Újságíróként már csak olyasmiről akarok írni, amiről szeretnék – azért is hagytam abba, mert már sok olyan feladatom volt, amit rutinból meg tudtam oldani. Én a regényeket szerelemből írom, és már az újságírást is csak így tudom elképzelni. Remélem, egy éven belül eljutunk a megvalósításig.
– Magától alakult így, nem szándékosan, ugyanakkor azzal áll kapcsolatban, hogy mi történt velem, min mentem keresztül az utóbbi években. A téli utazás – ami fizikai értelemben vett ázsiai út volt, öt hónapját Délkelet-Ázsiában, főleg Thaiföldön töltöttem – belső utazás is volt. Két, két és fél hónap után derült ki számomra, hogy ebből könyvet fogok írni. Az ottani találkozásokat már akkor megírtam, mivel elég grafomán vagyok. Végül itthon tudtam befejezni a könyvet, amikor már eltávolodtam az utazástól, meghoztam azt a döntést, hogy felmondok a munkahelyemen.
Az olvasó amellett, hogy ezekről a találkozásokról olvas, sok mindent megtud arról, hogyan írt és élt ekkoriban Fejős Éva. Melyik vonulat volt önnek a legfontosabb?
– Jó arányokat akartam találni, itt önkritikusabb, szigorúbb voltam, mint regényeimnél. Nem akartam túltengeni a könyvben, ugyanakkor olvasóim tudják, hogy a velük való találkozókon, amikor látom és megismerem őket, jobban megnyílok, mint egy interjúban. A személyes részekből sokat húztam. Az volt az elvem, hogy nem kell ezt a könyvet túlírni, míg a regények esetében az ilyen döntést a szerkesztőre bízom.
Hasonlítják a könyvet az Ízek, imák, szerelmekhez. Milyen érzés ez?
– Szerelmek nincsenek benne, a párkapcsolatom mindvégig ugyanaz volt, ugyanakkor szerettem nagyon azt a könyvet, így megtisztelő az összehasonlítás. Elizabeth Gilbert is újságírói módszerekkel dolgozott, de ő sosem tett egy lépést hátra a témájától, míg én szándékosan kissé eltávolodtam azoktól a szokatlan helyzetektől, amelyeket bemutattam.
Néhány év alatt tíz kiadott sikerregény – mi a titka?
– Aki nem olvasta őket, azt hiszi, sorozatgyártásra álltam be, pedig mindegyik más. El kell mondjam, hogy első regényemet tizennyolc évesen írtam, és azóta folyamatosan írok, újságírói pályafutásom mellett is ezt tettem. Az más dolog, hogy ezek a kéziratok kezdetben nem voltak jók, ez viszont nem tántorított el. Normális állapotom, hogy regényt írjak, és amikor nagyon beindul a könyv sztorija – ez nagyjából öt hónapot jelent –, onnantól egy hónap alatt kész is vagyok vele. Nem is alszom, annyira behúz. Ha nem írok, elviselhetetlen vagyok.
Mit olvas szívesen?
– Sokféle könyvet. Anna Gavalda örök kedvenc, most Haruki Murakamiért vagyok oda, elolvastam minden, itthon is megjelent könyvét. Szeretem Marian Keyest, de a krimiirodalmat is. Például Joe Sandfordot. És szívesen olvasok Karin Slaughtert is.
A Szeretlek, Bangkokban említi egy saját magazin indítását. Hogy áll ezzel?
– Többféle megoldás lehetséges, még az is megeshet, hogy saját kiadású lap lesz, egyelőre nem tudom. A laptervek készen vannak, de jelentős tartalmi kompromisszumot nem szeretnék kötni. Újságíróként már csak olyasmiről akarok írni, amiről szeretnék – azért is hagytam abba, mert már sok olyan feladatom volt, amit rutinból meg tudtam oldani. Én a regényeket szerelemből írom, és már az újságírást is csak így tudom elképzelni. Remélem, egy éven belül eljutunk a megvalósításig.
Krezinger Szonja
