Vajon te hányszor öltél már meg engemet
gondolatban,
amikor ajtót bevágva mentem el,
majd kerültük pár napig egymás tekintetét sután,
és köztünk újra csak beállt a csend?
Mióta egyszer megpróbáltalak megütni,
inkább csak elfutok az indulat elől,
és még gondolatban sem kívánlak bántani,
hiszen te nem tehetsz talán erről,
hogy így alakult kettőnk élete,
annyit, mint amennyit én tehettem volna ellene.
Megmondtam egyszer, harminc éve már:
nem lenne kettőnk házassága jó.
Nem hitted el.
Most öt gyerek,
és együtt töltött harminc év után,
többé már semmi változás nem várhat ránk az úton.
Szorgalmasan morzsolgatom az éveket,
és talán mégis csak egy csodára várok,
hogy boldogabban élhessük az életet,
talán, mint azok a boldog házaspárok,
akik a reklámfilmek és románcok
színes álvilágából villantják ránk a műmosolyt.
1 Megjegyzések
Miután versem nonprofit közléséhez hozzájárultam, itt nincs is gond vele. A gond az, hogy versemet az Élő Költők com (http://www.elokoltok.com/) weboldalon is megtaláltam, és ez a weboldal (némileg felületes GYIK olvasgatásom szerint) még a regisztrációért is pénzt kér íróktól valamiféle elektronikus közlésük céljára.
A poet.hu-n én kifejezetten nonprofit célra tettem lehetővé a vers viszontközlését,. A megkeresett üzemeltető azt írta, hogy ennek a weboldalnak a bloggere, Ön vitte oldalukra a verset. Kérem, hogy a nonprofit viszontközlés kivételével minden hasonló előtt hozzájárulásomat kérjék.
Üdvözlettel: a szerző: Fábián József