Bokor Orsolya: Nővéremnek

21 éve már, hogy megszülettél.
Mára megtanultál beszélni, énekelni.
A sírás, nevetés, kérlelés alaptulajdonságod már,
De nem baj, mert szeretni téged nem pazarlás.

19 éve ismerhetlek téged,
És tény: öcsit akartál eleinte.
Megbocsájtom ezt most neked,
Hisz oly sok mindent elnéztél nekem.

Emlékszem, hogy mennyit kergetőztünk,
De csak mert gyerekként éltünk.
Egy pár sebhely maradt,
Ez is szép emléknek marad.

Mára már nagyként látjuk a Világot.
Az álmokat kergetjük, néha a szüleink bennünket.
De tudom és érzem, hogy egymás szívében
Örökké ott élünk.

A rossznak helyet ne adj,
Csak két könnycseppet az arcodnak.
Ez ne a bánatért legyen,
Hanem azért, amid van neked.

21 éved van már és egy néha idegesítő húgicád.
A születésnapod immár ünnepeltté vált,
A kutya is megette a csontját.
Nagyjából bulizhat a család.

Hálát adok Istennek érted,
Köszönök most mindent néked,
Hálás vagyok szüleimnek, hogy neveltek téged.
Lekötelezel, hogy a húgod lehetek még sok évet.