Waldinger Ágnes: Vihar ha dúl...

Vihar, ha dúl,
Szívek megremegnek.
Eső, ha hull,
A tavak jól megtelnek.
Szél, ha fúj,
Nádak meghajolnak.
Fiú, ha kezet nyújt,
Lányok behódolnak.

Tombol a vihar,
Kopog a jég,
Légy enyém, te legény,
Most légy enyém.
Kopog a háztetőn,
Csak úgy zörög.
A szerelem így örök.

Vihar, ha dúl,
Legény, ha feléd nyúl,
Érintése odahúz.
Csókja, ha csattan,
Jégeső koppan.
Vihar, ha dúl,
Szél, mikor fúj.

Szorítsd erősen,
Karod feszüljön.
Eső, ha hull,
Melléd lefeküdjön.
Simuljon hozzád,
Érintése nem fáj.

Odakinn lassan
Csitul a táj,
Eső, ha eláll,
Szíved már nem fáj.
Eső, ha nem hull,
Feléd ő nem nyúl.

Felém és feléd,
Marad a remény.
Vihar, ha elül,
A fiú felül.
Így ő már nem lát,
Szerelme halvány.

Nézz ide, rám,
Kéri a lány.
Fiú már távol,
Nem vagyok fából,
Várok én terád.
Felhőből jégeső,
Sírás így tör elő.