Mezei Marianna: Amerre én jártam... homokon...

Amerre én jártam,
homokon siklott,
gondolatom játszott
Alföld sík gyepén,
és repce fogadott,
ásítva nyújtózott
s napraforgó kért fényt,
beérő szép reményt,

és fehér gólya gázolt
eledelt kutatott,
tarlókon, vizeken,
hosszú utat járva,
fel-felszállt, fészket
szépítve, tarkított
ágakkal, szalmával,
míg a hímjét várta,

és kivetkőzve vígan
buckákat keresve,
magam mögé dobva
felnőtt önmagam,
gyermeki lelkem
gurult sietve, majd
hemperegve hasalt,
elhagyva domboldalt,

végig a homokon
szárnyalt boldog szívem,
szeretetet dobolt,
adott, kapott,
és amerre jártam,
önfeledt dobogott,
otthont talált,
hazaért, hazatért.