Szegő Judit: Várok

Még langyosan körülöttem lebeg
a tepsiben sülő pogácsa illata,
de már búcsút is intenek
a kedves, apró gyerekkezek.
Bennem valami szúró fájdalom
felüvölt, és helyet kér
a szívemben. A könnyek előtörnek.
Még a kapott rózsa is fáj nagyon.
Te önző idő, te átkozott!
Miért rohansz annyira, ha valami szép?
Heteket vártam erre a néhány napra,
s tétován néztem, ahogy vánszorogsz...
Most leszáll az este nélkületek Gyerekek, Lányok...
Felrémlenek a csodálatos kék szemek.
A babaillat még betölti a szobát,
meg halvány parfüm illat, és én újra várok...