Tudja, hogy a papírdoboz várja.
Nem fél az úttól. Rám kacsint árva
gombszemével - mennyi titok önt el!
Csodálom most is őt. Utoljára.
Rajta nem, sosem fogott a világ.
Ismerek testén minden kis hibát,
miért, akkor olcsóbb volt az ára.
Nem zokogott a szoba sarkába`.
Nem szakadt ócska rongyként a szíve.
Magány Sóhajföldre sosem vitte.
Mint most, egyszerre volt király s árva.
S én utálom őt ezért. Utálom.
Mosolyog. Örökre. Ő `csak` szeret.
Téphetek rajta rongylábat, kezet.
Benne nem tombol lidérces álom.
Egy isten ő, oly` nagy a hatalma.
Nézésével: bánt, vigasztal, gyógyít.
Nem a világ. Az ember változik:
Közönnyé hűl minden új parazsa.
0 Megjegyzések